RETRO RÁDIÓ

Kamerák előtt vallotta be: így készül az apaságra Dobrády Ákos

Kamerák előtt vallotta be: így készül az apaságra Dobrády Ákos
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2021. 04. 14. 21:20

Dobrády Ákos, a TNT frontembere márciusban árulta el, hogy kedvese babát vár, a pici június elején érkezik majd. Most arról is őszintén beszélt, hogy készül élete legfontosabb szerepére.

Dobrády Ákos a Life TV-n futó Bréking szerdai adásában mesélt arról őszintén, hogyan készül élete legfontosabb szerepére, az apaságra.

Dobrády Ákos
Fotó: Bors

Mint ismeretes, a TNT frontembere márciusban erősítette meg, hogy a kedvese várandós, sőt azt is elárulta, hogy a pici június elején érkezik majd és kisfiú.

Szabó Dóra kérdésére az énekes elmondta, hogy három apukáknak íródott szakkönyvre is beruházott, igaz, még egyiket se nyitotta ki!

„Az egyik a stresszmentes nevelésről szól, az még kicsit odébb van, mindenesetre bevásároltam a szakirodalomból. Lassan el is kéne kezdeni olvasni” – elmélkedett a dalszerző.

Lotfi Begi szintén a Bréking vendége volt, és háromgyermekes apukaként adott is néhány tanácsot Dobrády-nak. Szerinte nem rossz ötlet a könyv, de úgy véli, minden megy majd magától, hiszen egyből bekapcsolnak az apai ösztönök, amint a pici a világra jön.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.