Létrehozva: 2021.03.20.

Harry herceg először mutatkozott nyilvánosan a botrányos interjú után

A sussexi herceg közel két hete adott leleplező interjút a feleségével Oprah Winfrey-nek, azóta eltűnt a nyilvánosság elől.

Közel két hete vetítette le a CBS Harry herceg és Meghan Markle interjúját, amit Oprah Winfrey készített velük.

A beszélgetésben a sussexiek elárulták születendő gyermekük nemét, és sokak szerint vérlázító módon tálaltak ki az angol királyi családról és arról, hogyan romlott meg a kapcsolatuk Harry rokonságával.

Harry herceg és Meghan Markle kitálaltak a királyi családról
Fotó: Youtube

A herceget most, közel két héttel a tévéadás után először sikerült lencsevégre kapnia néhány lesifotósnak: Harry védősisak nélkül kerékpározott a napfényes Los Angelesben.

De nem volt egyedül: a háta mögött egy fekete terepjáró követte, a biztonsági szolgálata embereivel. A házaspár az interjúban ugyanis elmondta, féltik az életüket a Meghant ért rasszista felhangok miatt.

Harry és Meghan népszerűsége egyébként sosem látott mélységekbe zuhant a britek körében az interjú után.

Ez már csak azért is meglepő, mert a házaspár a királyi udvarból való kiszakadásuk előtt rengeteg rajongóval büszkélkedhetett Nagy-Britanniában, most azonban csak a britek harmada tud azonosulni Meghan Markle nézeteivel.

Mindez talán azért is alakult így, mert az interjú adásba kerülése alatt Harry nagyapja, a 99 éves Fülöp herceg épp kórházban volt.

A házaspárt azonban ez sem bírta jobb belátásra, így sem ágáltak az ellen, hogy a tévé leadja az interjút egy olyan nehéz időszakban, amikor Harryn kívül a Windsor család minden tagja az edinburgh-i hercegért aggódik.

Jóllehet, Harry bátyja és apja, Vilmos és Károly herceg megpróbálták megbeszélni a konfliktust Harryvel, egy bennfentes szerint az első beszélgetésük nem volt túlságosan sikeres.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsiban utazott a vasárnapi tüntetésre, így reagált a MÁV

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra