Alekosz bajba került a feleségszerző körúton, segítséget kér

Egészen konkrétan egy jóindulatú használt autó kereskedőt keres, aki meglepné őt egy Teslával. Lehetőleg barna színűvel.

Szerző Doris

Alekosz vasárnap kerekedett fel, hogy megtalálja álmai asszonyát, akit később feleségül vehet, és aki naponta elkészíti neki a kedvenc húslevesét, vagy éppen „kirántott húsát”.

A görög származású, szerelemre vágyó férfi egy valóságos vidéki turnét szervezett magának, a meggyőződése ugyanis, hogy a pesti lányok, asszonyok nem eléggé háziasak, ezért nem is neki valók.

Alekosz nagyon lelkes volt, ám a feleségszerző körút során két problémát is tapasztalt, amit sürgősen orvosolni szeretne.

„Az autó és a maszk a probléma! A nyereményautóm régi, a maszk miatt pedig nem ismernek föl. Tehát mindenképp baj van. Vidék ide, vidék oda, be kell látni, a legmodernebb technológiával kell menni! Ahogy tegnap bejártam Sárosd, Hantos, Nagylók utcáit, üdvözlést nem tapasztaltam. Érkezésem be volt jelentve. Amikor az autót hátrahagyva gyalog indultam el, a maszk miatt nem ismertek föl. Hiába mondtam, hogy én vagyok az, nem hitték el nekem” – fogalmazott Alekosz kissé csalódottan, utalva arra, hogy az ideális feleségre még nem bukkant rá.

Fotó: Alekosz

Az egykori valóságshow-hős ezért egy jóindulatú használt autó kereskedőt keres, aki egy időre kölcsönad neki egy Teslát, amivel alapos feltűnést kelthet az országot járva.

„Arra szeretném kérni azt a segítőszándékú és megértő, jóindulatú használt autó kereskedőt vagy márkát, hogy adjon kölcsön nekem egy ma divatos un. villanyautót, egy Teslát. Azzal nem hibázhatok! Hiába vagyok én sztár, a maszk miatt ez most nem tud lehengerelni senkit, így hát az autóból kell a nőnek következtetnie arra, van mit a tejbe aprítanom. Barna legyen! Az menőbb”

- fogalmazta meg óhaját Alekosz.

Szerző Doris

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Több ember fejét is le akarta vágni egy tatabányai férfi

vg.hu

Zelenszkij már ősszel tudhatta, hogy támadni fognak az oroszok

life.hu

Ekkor váltja hidegfront a 40 fokos hőséget

borsonline.hu

Szívszaggató: Hat napot töltött halott babájával a fiatal édesanya

astronet.hu

Napi horoszkóp 2022. augusztus 18.: a Rák fontos tanulságra ébred rá, a Skorpió lelki békére lel

ripost.hu

Hatalmas robbanás rázta meg a napot, a Földre is hatással lesz

ripost.hu

Se bugyi, se más, pucéran tárja szét combjait az almamellű bombanő

ripost.hu

Melltartó nélkül posztolt Pap Dorci, megvesznek tőle a pasik

ripost.hu

Letolta a bugyiját, less be alá: szeméremdobját mutatja a vadóc álomnő

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Hatvan éve hunyt el Marilyn Monroe - rejtélyes részletek a díva tragikus haláláról

SZTÁRDZSÚSZ

"Hol a cicid?" - Tették fel a kínos kérdést Dér Heninek e fotó láttán

SZTÁRDZSÚSZ

Gyászol a filmes szakma: elhunyt a legendás rendező