Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.03.21.

Lányok, vigyázzatok! Alekosz feleségszerző turnéra indul, senki nincs biztonságban

A szerelemre, házias nőre áhítozó Alekosz bejárja Tolnát, Baranyát! A Ripost-nak azt is elárulta, melyik megyében kezdi.

Szerző Doris

Három szívecskés és egy piros lufival felfegyverkezve indult hódító körútjára Alekosz!

Fotó: Facebook

A turné célja, hogy a házasságra vágyó egykori valóságshow-hős megtalálja azt a vidéki lányt, aki amellett, hogy szemrevaló, kifejezetten házias, és el tudja készíteni Alekosz kedvenc csirkelevesét.

Fotó: Alekosz

Ugyan az egykori taxisofőrnek eddig volt barátnője, Alekosz szerint a pesti lányok nem elég háziasak, és inkább utazgatnak ahelyett, hogy gyereket szülnének neki.

„Pesti lánnyal az együttélés teljességgel kizárt. Nem házias, nem főz. Nem takarít az. Üdülni akar! Aki ennyit csavarog, az hogy akar szülni?” – hangzott a költői kérdés.

Alekosz első állomása Fejér és Tolna megye, így az ott élő lányok, asszonyok már készülhetnek is a lufis hódító érkezésére.

„A többi megyét később jelentem be. Baranya és Bács Kiskun megye, biztosan sorra kerül! Érzem. Járni fogom a kis utcákat! Hol kocsival, hol gyalog. Benézek az udvarokba-portákra, és ha az udvaron házias lányt látok, rögtön becsöngetek! A szülőktől nagyszülőktől kikérem azt. Hazahozom” – jelentette be Alekosz.

Lányok, készen álltok a paripa helyett autóval érkező lovagra?

 

Szerző Doris

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

"Ez nyílt titok..." – Azt pletykálják, egy rapperrel jött össze Fésűs Nelly lánya

LOVE

Lehull a lepel: Ez a sokoldalú üzletember Weisz Fanni új szerelme

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

LOVE

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

LOVE

Nem Tápai Szabináék lennének az elsők, akik felmelegítették a káposztát: ezek a sztárpárok jöttek újra össze – galéria

LOVE

G.w.M is beszállt: védelmezően öleli magához Amarát - Fotó