RETRO RÁDIÓ

Megtörte a csendet: Megszólalt Törőcsik Mari ápolója

Törőcsik Mari halála: elérzékenyülve emlékeztek rá a TV2 dolgozói
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2021. 02. 02. 20:15

Hónapok óta szinte nincs hír a nagybeteg Törőcsik Mari állapotáról, így nem véletlen, hogy több pletyka is szárnyra kapott róla.

Törőcsik Mari koronavírusos lett, látott napvilágot a napokban az aggasztó hír. A Bors azonban kiderítette, hogy szerencsére ez csak pletyka. A Kossuth-díjas színésznő telefonját ápolónője vette fel, aki azonnal eloszlatta a rémhírt.

Fotó: Ripost

„Nagyon vigyázunk a művésznőre, nem igaz, hogy koronavírusos. A körülményekhez képest jól van” – mondta szűkszavúan a gondozó, akitől azt is megtudtuk, a Nemzet Színésze azért nem tudta maga felvenni a telefont, mert éppen alszik. A lap utolérte Törőcsik Mari unokáját, Járai Mátét, aki ugyancsak megerősítette a színművésznő gondozójának szavait. Mint mondta, elsőként tudna arról, ha imádott nagymamája elkapta volna a koronavírust.

„Utoljára tavaly áprilisban voltam Mari maminál, hiszen tényleg nagyon vigyázunk rá. Véletlenül sem akarjuk bevinni hozzá a vírust” - mondta az unoka, aki részletesen beszámol Törőcsik Mari állapotáról.

Ha még több részletet szeretnél megtudni Törőcsik Mari állapotáról, elolvashatod a Bors szerdai lapszámában!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.