tóth gabi
Az énekes nehéz időszakon van túl, így elgondolkodott a saját életén is.
Kóbor Jánosnak több barátjától is örök búcsút kellett vennie tavaly, így a 2021-es évet nem kezdte felhőtlenül.
A Ripost-nak elárulta, mostanság többször gondolt az elmúlásra, de valójában már gyerekkorában is foglalkoztatta ez a téma.
„Már egészen pici koromban, amikor levittek a nagyszüleimhez, sajnáltam az öregeket, hogy milyen rossz lehet nekik. Ők már 50, 60 évesek, azon tűnődtem, vajon mi lehet még nekik hátra? Magamban úgy gondoltam, ha választhatnék, éljek csak 50 éves korig, de 30-nál ne legyek fizikailag öregebb. Képzelheted, amikor eljött az 50. születésnapom… Gondoltam, eljön az ördög, hisz szerződést kötöttünk. mint a Faust. Komolyan azt gondoltam, hogy jön a sorompó, a mezleadás a szertárba. Szerencsére nem így történt, 60 éves koromban meg már nem is érdekelt. Ma épp a 78. életévemet taposom„
- árulta el Kóbor János, aki a vele készült mély interjúban, a kedden megjelenő Ripost7-ben bővebben mesél.