
SZTÁRDZSÚSZ
Mindenki meglepődött a zsűri döntésén.

Veréb Tamás rajongói és több kollégája is meglepődött, hogy Az énekes rengeteg üzenetet kapott szereplése után, amelyben kifejtik, nem értik, miért esett ki ilyen hamar.
Fotó: Markovics Gábor / Ripost „Több száz üzenetet és hívást kaptam és kapok tegnap óta, amiben elmondjátok, hogy mennyire szeretitek a dalom, és bánt Titeket, hogy lepontozták a 'Miénk volt a Világ'-ot„ – kezdte sorait közösségi oldalán Veréb Tamás, aki mint írja, furcsán érzi magát, ő sem érti a történteket, habár arról nem mert álmodni, hogy végül megnyeri a műsort. „Ezzel a lehetőséggel nem számoltam, hogy a zsűri pontszámai alapján elhagyom a dal versenyt már az első fordulóban (engedjétek meg nekem, hiszen: 'ki hinne bennem, ha én magam nem hiszek?') és rengeteg energiát tettünk bele, a hangszerelésen át a színpadi vizuálig. Tudom, hogy ez egy ”verseny„, ahol a zsűri megfogalmazza a saját szubjektív véleményét egy produkcióról, ezt természetesen el is fogadom, hiszen ez a dolguk. Ráadásul sokszor piszok nehéz helyt állni egy ilyen helyzetben. Csak azért állok értetlenül, hiszen a dalom szinte csak pozitív kritikát kapott (”kiváló hangszerelés„, ”újító refrén„, ”dalszöveg„) majd jöttek a pontok...” Mindenesetre nagyon büszke a tegnapi produkciójára, és boldog, hogy dalával őszinte tudott maradni.Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.