Évek óta véres terror a nyugat-európai karácsonyi vásárokon

POLITIK
Létrehozva: 2021.01.19.

Elárulta, miből szeretne élni a jövőben Mihalik Enikő

A világhírű modell újra iskolapadba ült. Nagy tervei vannak!

Miután a koronavírus-járvány miatt Magyarországon ragadt az egyébként Brooklynban élő Mihalik Enikő, a semmittevés helyett inkább a hasznos időtöltést választotta, és újra iskolapadba ült! Egy neves budapesti suli női szabó szakára iratkozott be. Úgy tűnik, Kajdi Csaba felfedezettje a modellkedés mellett egy újabb területen is szeretné kipróbálni magát, ami akár kiváló pénzkereseti lehetőség is lehet a számára, ha majd egyszer felhagy a modellkedéssel.

Fotó: Instagram

Az Instagram-oldalára feltöltött bejegyzésből az is kiderült, hogy a képzés összesen négy félév, tehát két évig tart, amit mindenképpen szeretne végigcsinálni. Még akkor is, ha időközben vissza kell majd utaznia Amerikába.

„Személyesen vagy online, de be fogom fejezni a kétéves képzést. Az a tervem, hogy saját ötletből készíthessek csodaszép ruhákat a fenntarthatóság és az örök darabok nevében” – mondta el izgatottan Enikő, aki minden percét élvezi a tanulásnak.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek