Létrehozva: 2021.01.12.

Bejelentette a nagy hírt: Mihalik Enikő újra szerelmes

A világhírű magyar topmodellre nemrégiben ismét rátalált a szerelem. Magyar, de hozzá hasonlóan szintén kétlaki párjával Budapesten éldegélnek közös albérletben.

„Boldogok vagyunk, nyugodtan mondhatom, minden szuper közöttünk. Megtaláltuk a budapesti közös otthonunkat, pontosabban a közös albérletünket, ahol nagyon jól érezzük magunkat. A párom is pont ugyanolyan életet élt, mint én, így most jólesik a nyugalom. Imádjuk a magyar fővárost, de a családunk közelsége is nagyon jót tesz mindkettőnknek, épp ezért otthon érezzük magunkat„ – újságolta a Blikknek Mihalik Enikő.

Fotó: Northfoto

A páros azonban egyelőre csak nyárig tervez, utána együtt költöznének vissza az Egyesült Államokba.

„Számításaink szerint valamikor a nyár közepén megyünk vissza New Yorkba, körülbelül akkor ér véget a tanulmányi évem” – mesélte Enikő, aki jelenleg női szabónak tanul. Később ugyanis a topmodell ruhatervezéssel akar foglalkozni, az álmai közt az szerepel, hogy idővel saját ruhamárkával jelentkezik a piacon.

Ez is érdekelhet

origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

ripost.hu

Örömhírt jelentett be Tóth Vera, Tóth Gabi elsők közt gratulált

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LOVE

Kiderült, ki rabolta el Nemazalány szívét - Fotó

LOVE

Azt pletykálják, újra együtt van Tóth Andi és Marics Peti

LOVE

Pintér Tibor szerelmi vallomása: „El sem tudnám képzelni nélküle az életemet”

LOVE

Opitz Barbi elszólta magát, újra rátalált a szerelem

LOVE

Kiderült az igazság Varga Miklós Joe és menyasszonya kapcsolatáról

LOVE

„A férfi kicsit jobban megmozdított...” – máris lecserélné a férjét a TV2 bombázója?

LOVE

Hatalmas a boldogság: így táncolt szerelmével Tóth Gabi

LOVE

„Puszi, szerelem, sírás, minden...” — így búcsúzott szerelme Zámbó Krisztiántól