tóth gabi
Hivatalos közleményt adott ki a csatorna. Megteszik a jogi lépéseket.
Szerződést szegett Curtis, miután nem jelent meg vasárnap a Sztárban Sztárban. A TV2 közleményt adott ki az ügy kapcsán, amiből kiderült, hogy a csatorna megteszi a jogi lépéseket a rapper ellen.
Az utóbbi napokban nagy visszhangot váltott ki Curtis kizárása a versenyből. Azzal, hogy nem jelent meg az elődöntőben cserbenhagyta a rajongóit, a Sztárban Sztár nézőit és stábját.
Az tagadhatatlan, hogy Curtis is sokat tett a Sztárban Sztár hetedik évadának sikeréért, a nézők szerették, ezt az is bizonyítja, hogy a tíz adás applikációs szavazási statisztikája alapján ő érte el a legjobb eredményt az egyik produkciójával (94,18%). A csatorna azonban lehetőséget biztosít számára, ha bocsánatot kér a nézőktől a színpadon, hogy a többi kiesett versenyzővel közösen előadjon egy produkciót. Ezzel kárpótolhatja a cserbenhagyott és csalódott rajongóit. Természetesen ezért díjazásban nem részesül – olvasható a közleményben.
A Sztárban Sztár senior kreatív producere, Németh Ádám a Mokkában fejtette ki a csatorna álláspontját a történtekkel kapcsolatban.
„A vasárnapunk gyakorlatilag az újratervezésről és a túlélésről szólt. (...) Bizonytalanságban voltunk egész nap. Gyakorlatilag ki kellett alakítanunk egy új akciótervet” – magyarázta a producer.
„Curtis tette példátlan volt. Nem nagyon fordult elő ilyen a kereskedelmi televíziózás történetében. Ezzel szerződést szegett, a TV2 megteszi a megfelelő jogi lépéseket” – tette még hozzá.
Nem mindennapi döntővel búcsúzik a Sztárban Sztár hetedik évada
November 8-án rendhagyó sztárduettekkel, különleges extra produkciókkal és rengeteg izgalommal jön a Sztárban Sztár döntője, ahol kiderül, hogy 2020-ban végül Tóth Andi, Szabó Ádám vagy Vastag Csaba nyeri majd el a Magyarország legsokoldalúbb előadója címet. A fináléban a már kiesett versenyzők is ismét visszatérnek, hogy egy közös dallal búcsúzzanak a nézőktől. A szóló produkciók mellett a három döntős egy-egy sztárduettel is színpadra lép majd a vasárnapi döntőben, Tóth Andi Dér Heniként Kasza Tibi oldalán, míg Vastag Csaba Dolly mellett Fenyő Miklósként bizonyíthat majd, Szabó Ádám pedig Pápai Jocit formálja meg egy Tóth Gabival közös dalban. Az esti show-t olyan meglepetésvendégek is színesítik majd, mint Charlie, aki a Name Projecttel közösen vadonatúj köntösben viszi színpadra Annyi minden történt című slágerét. Balázs Fecó Berkes Olivérrel és DR BRS-sel, a népszerű Évszakok című dal feldolgozásával érkezik a TV2 stúdiójába, a Sztárban Sztár leszek! első évadának győztese, Békefi Viki pedig új, Cupido című dalát adja majd elő. Mivel az elődöntőben Szabó Ádám első helyen végzett, így plusz egy pontos előnnyel indul a végső hajrában, ahol a nézők több körben is szavazhatnak majd kedvenceikre a TV2 Live applikációján keresztül, valamint emelt díjas sms formájában is. A nyertes a Magyarország legsokoldalúbb előadójának járó díj mellett 1 millió forinttal is gazdagodik, amit egy általa választott alapítványnak ajánlhat fel.