Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.09.20.

Hevesi Tamás: fontosabbá vált a családom

Elképesztő erővel tért vissza a színpadra Hevesi Tamás.

Az örökifjú Hevesi Tamás hosszú hónapok után újra kiengedhette a hangját a Raktárkoncert-sorozat forgatásán.

Fotó: Bors

Zenésztársaihoz hasonlóan a járvány miatt az elmúlt fél évben szinte teljesen fellépés nélkül maradt, ezért nagyon várta a felvételt.

„Ez egy csodálatos kezdeményezés és mindenki, aki lehetőséget kap, hálás lehet – mondta Tamás. – Számokat inkább nem mondok, de irtózatos mennyiségű koncertet és fellépést mondtak le az országban, ami zenészként nyilván felért egy tragédiával. Viszont több időm volt dalokat írni. Emellett több időm volt magamra, a lelkemmel és a külvilággal foglalkozni. Sokkal fontosabbá vált a családom, az emberi értékek, a szeretteim megbecsülése, és az olyan egyszerű pillanatok, mint például amikor újra kinyílt egy étterem terasza és kiülhettem hosszú hónapok után. Emlékszem, lementem Martonvásárra meg Tatára, hogy ihassak egy kávét, csodálatos érzés volt a bezártság után kimozdulni„ – mondta Tamás.

Milliárdos segítség A Raktárkoncert-sorozatot a kormány 5,3 milliárdos mentőcsomagja tette lehetővé a világjárvány miatt bajba jutott hazai zenei ipar kétszáz előadója és háttérembere számára. A koncertfilmek az Antenna Hungária mindiGO TV alkalmazásában szeptember 21-től folyamatosan megnézhetők lesznek. A Lounge Group jóvoltából már a Raktárkoncertek nyilvánosságra kerülése előtt számos értékes tartalom válik elérhetővé a kulisszák mögül a raktarkoncert.hu honlapon és a vonatkozó közösségi média oldalakon. A Lounge Group a koncertek vizuális világának kialakítása mellett az elkészülő koncertfelvételek technikai véglegesítésében is szerepet vállal.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tizenöt méteres óriáskígyó tartotta rettegésben Indiát

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Nem túl jó hír az Ausztriába igyekvőknek

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel