Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2020.08.01.

Óriási fordulat Terry Black nevelt lányának sorsában

Fanny végre fellélegezhet!

A tavaly szeptemberben elhunyt Terry Black nevelt lányát, Fanny-t hidegzuhanyként érte, amikor nemrég kiderült: az előadóművész soha nem fogadta őt örökbe, csak a nevelője volt. Igaz, ezt a német állam felé igyekezett eltussolni, hamis papírokat adott be, hogy utána is segélyt vehessen fel.

Fotó: Facebook

Ám ez még nem minden!

Fanny-nak azzal is szembesülnie kellett, hogy több mint kétszáz milliós adósságot örökölt a decemberben meghalt, ám sohasem látott szülőanyja, V. Éva után. Sokáig úgy tűnt, nincs kiút, ám hivatalos gyámja, Árvai Mónika és egy ügyvéd segítségével mára biztossá vált, hogy Fanny megússza az adósságot.

Fotó: Facebook

„Szerencsére úgy alakult, hogy elfogadták azt az írásos nyilatkozatot, amiben Fanny lemond az örökölt adósságról, pedig már a határidőn túl nyújtottuk be. Közben az is kiderült, hogy nemcsak ő, hanem a testvérei is örökölték az adósságot, ezért most felkutatjuk őket, hiszen mindenkinek alá kell írnia a lemondó nyilatkozatot. Ez egy izgalmas folyamat, hiszen Fanny-nak régi vágya volt, hogy megismerje őket” – nyilatkozta a Ripost-nak Árvai Mónika, a 15 éves lány hivatalos gyámja.

Fotó: TV2

Bár Fanny-t nagyon megviselte, hogy 15 évig félreértésben élt, és Terry mégsem fogadta őt örökbe, Mónika szerint mára már túltette magát a dolgon, és leginkább a tanulásra koncentrál, hiszen felvételt nyert egy nívós, két nemzetiségű gimnáziumba.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

metropol.hu

Tíz orvossal bővült a Szent-Györgyi Albert orvosi díjasok köre

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

mindmegette.hu

Innen tudod, ha túl sok kávét iszol: a szervezeted jelez

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

SZTÁRDZSÚSZ

Hoppá: Méregdrága luxusautója mellett pózol legújabb fotóján Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

SZTÁRDZSÚSZ

Visszaéltek Tóth Gabi nevével, felháborító, mihez használták fel