Ez nem semmi: Egyházi személyeknek tart előadást a Viszkis

Tizenhárom év és két hét – ennyi időt töltött rácsok mögött a Viszkisként elhíresült egykori bankrabló. Ambrus Attila a börtönben szakmát tanult, lediplomázott és keramikusként kezdett új életet szabadulása után. A kinti életben sikerült lábra állnia: családot alapított és beilleszkedett a társadalomba. Valódi karriert épített a múltjára, életéből még film is készült.

De hogy csinálta mindezt? Az újrakezdés, megújulás témakörökben már korábban is tartott cégeknek tanácsadást, ám most az egyháztól keresték fel.

„Az egyház részéről kaptam egy megkeresést egy kerekasztal beszélgetésre, ahol sok minden más egyéb mellett az újrakezdésről, a bűnnel való kapcsolatomról, a vallás és a bűn közötti átjárásról lesz szó. A gyerekkoromról fogok beszélni, arról, hogy hogyan kerültem a bűnnel kapcsolatba. Mi volt az a mozgatórugó, ami elindított. Arról, hogy vallásos neveltetésem ellenére mégis bűnös lettem és azóta sem tértem vissza a valláshoz. Természetesen jelen lesz egy moderátor, így célirányos kérdéseket fogok kapni. Nem készülök rá, mert szeretem a spontán dolgokat.” – árulta el Ambrus Attila, aki a bűnt igen sajátos módon értelmezi.

„Minden kultúrában más a bűn definíciója. Valahol a többnejűség elfogadott és van olyan is, ahol a vérbosszú a társadalom szerves része és nem számít bűnnek. Indiában a kasztrendszerben is más-más szabályok vannak érvényben. A diplomamunkámnak egy részét is a bűnnek a definíciójáról írtam. A bűn jogi szempontból van leginkább kidolgozva, de van egy vallási vonal is. Ilyen például a 10 parancsolat, amit szinte mindenki ismer. Ne paráználkodj, ne ölj, ne paráználkodj és így tovább... Amit én tettem az bűn volt! Jogi értelemben elvenni másét az bűn. Az, hogy a bankoktól vettem el, azt kevésbé tartom bűnnek. Mondjuk úgy, az én megítélésem szerint kis bűn, de kétségkívül, erkölcsileg és jogi értelemben is bűnöslélek vagyok” – jelentette ki Ambrus Attila, aki máig nem biztos benne, hogy a bűncselekmények elkövetése óta teljesen megtisztult, de abban igen, hogy jó úton jár. Egyéves kislányát becsülettel neveli, s bár a valláshoz nem tért vissza, mégis van hite.

„Önmagamban hiszek! Sokszor megégettem magam, ezért vagyok bizalmatlan. Nem hiszek senkiben, kivéve a kislányomban, aki még nincs elrontva. Próbálom megőrizni Anna ártatlanságát. Nem szeretném beengedni ebbe a romlott világba, amiben élünk, pedig muszáj leszek. Én addig vagyok boldog, amíg ő nem beszél” – fejezte be fanyar humorral Ambrus Attila.