RETRO RÁDIÓ

Őrület, ezt művelte a stúdióban Schmuck Andor és Fodor Zsóka

Őrület, ezt művelte a stúdióban Schmuck Andor és Fodor Zsóka
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 07. 10. 08:30

Bár a politikusnak nincsenek operaénekesi kvalitásai, bátran állt a mikrofon mögé.

Nagy fába vágta a fejszéjét Schmuck Andor, aki ugyan sosem volt egy Caruso vagy Pavarotti, most mégis a mikrofon mögé állt.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

Partnere nem más volt, mint Fodor Zsóka, akihez évtizedeken át átívelő barátság fűzi. Annyira közel állnak egymáshoz, hogy a politikus a fogadott anyukájaként tartja számon Magdi anyus egykori megformálóját. Ezért sem volt kérdés, hogy a Tisztelet Társaságának elnöke Zsókával adja elő a Halló, Cherie című örökzöld slágert szeptember 13-án, a tizedik Szenes Iván Emlékkoncerten. A próbára a Ripost kísérte el a párost!

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Ez a dal önmagában is csodálatos, a tiszteletről és a szeretetről szól, számomra pedig egy dolgot jelent: hogy a legcsodálatosabb emberrel énekelhetek együtt. A duettünknek már volt egy ősbemutatója a Vajdahunyad várában. Zsóka volt az Operett sztárvendége, nekem pedig megadatott, hogy a vendége lehessek” – kezdte a Ripost-nak Schmuck, akinek tíz évvel ezelőtt Szenes Iván lánya, Szenes Andrea egy ígéretet tett: azt mondta, a tizedik emlékkoncerten felkéri őt énekesnek.

Fotó: Markovics Gábor / Ripost

„Andrea néhány napja fel is hívott, hogy jön a tizedik koncert. Mondtam neki, hogy én egy duettet tudok elképzelni, méghozzá azzal a nővel, akivel mindent köszönhetek. Ő nem más, mint Zsóka. Ötezer nézőre számítunk az eseményen, nagy dobás lesz” – fogalmazott Andor, aki bár nem profi énekes, elmondása szerint akkor is igent mondana, ha Michelangelo megkérné, hogy fessenek közösen.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.