RETRO RÁDIÓ

Nem hiszed el, mire képes gyerekéért Király Viktor

Nem hiszed el, mire képes gyerekéért Király Viktor
angie
Szerző
angie
Létrehozva2020. 07. 30. 08:00

Király Viktor mindenből kiveszi a részét otthon. Mióta apuka lett, szinte hivatásos séfként süt-főz gyermeke édesanyjának, esténként pedig, kisfiát fürdeti.

A koronavírus szinte teljesen elvette a munkáját Király Viktornak, mégsem szomorkodik. Rá ugyanis az elmúlt hónapokban gondoskodó férfiként volt szükség otthon. Ezt a helyzetet kisfia születése csak hatványozta.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

Az énekes két hónapja ízlelgeti az apaszerepet, de úgy fest, eddig jelesre vizsgázott belőle. Feleségének és kisfiának, Kolennek igyekszik mindennap a kedvében járni, eközben még önmagára is szakít időt. Viktor a Ripost-nak elmesélte, hogy apaként milyen feladatokat lát el.

„A karantén miatt jó hosszú időre elveszítettem a munkámat, de Anitának ez most nagy segítség, hiszen a várandóssága alatt és most is itthon vagyok. Mindenből kiveszem a részem, de szerencsére Kolen jó és nyugodt kisbaba. Tegnap éjszaka például csak kétszer kelt fel, ahogy én is, hogy megnyugtassam. Nyilván nincs cicim én nem tudom még megetetni, de a fürdetés már az én feladatom! Olyankor angolul énekelek és rappelek neki, amit nagyon élvez” – mesélte boldogan az újdonsült apuka, aki nem tud betelni azzal, hogy napról napra változik, fejlődik a kisfia.

Fotó: Király Viktor

„Az már biztos, hogy a szemeit tőlem örökölte, sőt, a szempilláját is, ám a mai napon inkább Anitát látom benne. Mindennap felfedezünk valami újat a kis arcán” – mesélte izgatottan Viktor, aki nemcsak kisfiáról, de szerelméről is gondoskodik, lesi minden kívánságát. Anitának szó szerit saját séfje van otthon ugyanis, Viktor átvette tőle a fakanalat. Az énekes boldogan süt-főz, így mindennap finom ételekkel kényezteti családját.

„Érdekes, mert bár együttérzően jókat falatoztam Anitával a várandósága alatt, mégis fogytam a karanténban. Igaz, nem járkáltunk el otthonról, de szerencsére gyönyörű helyen lakunk, így tudtam futni. A lakásban is kondiztam, de a termet el kellett kerülnöm, hogy még véletlenül se veszélyeztessem a családomat. Mostanra azért jobb a helyzet, így a minap az edzőterembe is lenézek, ahol sportolok egy jót és találkozom néhány ismerős arccal is, akikkel az elmúlt hónapokban nem lehetett a vírus miatt” – árulta el Király Viktor, aki a sok élmény hatására jelenleg alkotóként is sokkal hatékonyabbnak érzi magát.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.