RETRO RÁDIÓ

Megtudtuk, mennyi pénzt loptak el Bódi Csabitól: Megszólalt az énekes

Bódi Csabi októberben állt utoljára színpadon
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2020. 06. 26. 06:50

A nyomozók arcfelismerő szoftverrel és DNS-mintával keresik a tettest.

Nyomoz a rendőrség, feltörték Bódi Csabi autóját! A történteket szerencsére rögzítették a térfigyelő kamerák. Természetesen a Bódi család azonnal a rendőrséghez fordult és feljelentést tettek. Az anyagi kár jelentős.

„Egy videoklip forgatás miatt autót cseréltem anyuéknál. Nagyon siettem, ezért nyitva felejtettem az autómat, és a 'Még a sírba is utánad megyek' című klipre szánt pénzt is benne felejtettem” – kezdte a Ripost-nak Csabi, aki elmondta, hogy az anyagi kár jelentős, összesen 1,4 millió forintnak veszett nyoma.

Fotó: Facebook

„Először az volt gyanús, hogy nyitva volt a kocsi ajtaja. Mondom, ez lehetetlen. De arra gondoltam, hogy anyuék előtt parkolok, ott van úgyis négy kamera, és ismernek minket, biztosan nincs baj. De, volt. Beültem és láttam, hogy a fejfájás-csillapító gyógyszer a könyöklő helyett a váltónál fekszik. Aztán, amikor felnyitottam a könyöklőt, szembesültem vele, hogy a pénznek is nyoma veszett. Egymillió-kétszázezer forint készpénzt loptak el, és egy kétszázezer forint értékű tárgyat, egy replika órát, aminek az értéke számomra felbecsülhetetlen” – folytatta szomorúan az énekes.

„A nyomozók rögtön kijöttek a házhoz. Ujjlenyomatot sajnos nem tudtak venni, mert kesztyűt viselt a tolvaj, de vettek DNS-mintát, aminek még várjuk az eredményeit. Ezen kívül megnézték a térfigyelők felvételeit is, ezeket a videókat arcfelismerő programmal is vizsgálják” – foglalta össze a történteket Bódi Csabi, aki tudja, hogy a készpénzt már sosem látja viszont, abban azonban nagyon bízik, hogy a replika óra előkerül.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.