RETRO RÁDIÓ

Ennyi volt: Ezek a sztárpárok mentek szét a koronavírus-járvány alatt

Ennyi volt: Ezek a sztárpárok mentek szét a koronavírus-járvány alatt
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2020. 06. 05. 09:00

A karatén és az összezártság sok kapcsolat végét jelentette. Nem volt ez másképp a hazai hírességek között sem. Lássuk, kik azok a sztárok, akik a pandémia közepén döntöttek a különválás mellett.

Várkonyi Andi és Zsidró Tamás

Derült égből villámcsapásként ért mindenkit a hír még április elején, hogy Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás külön utakon folytatják. Hamar kiderült, hogy a sztárpár már korábban szakított egymással és igazából idő sem volt arra, hogy bimbózó kapcsolatuk kibontakozzon. „A normális hétköznapokban is keveset tudtunk találkozni az elfoglaltságaink miatt, nyilván ez a jelenlegi helyzet nem segített ezen, sőt” – mondta el a Borsnak Andi, aki azt is hozzátette, hogy mivel csak négy hónapot járt együtt a mesterfodrásszal, benne nem ejtett mély sebeket az elválás.

Fotó: FEM3

Nagy Bogi és Varga Szabolcs

Két év együttlét után szakított Nagy Bogi és Varga Miklós fia, Szabolcs. A fiatalok a Sztárban Sztár +1 kicsi alatt kerültek közel egymáshoz, és egészen április elejéig úgy tűnt, hogy kiegyensúlyozott és boldog párkapcsolatban élnek. Még februári második évfordulójuk alkalmával készített közös szelfikkel is telepakolták az Instagram-oldalukat. Aztán hirtelen valami megváltozott. A Ripost vette elsőként észre, hogy váratlanul eltűntek a szerelmes fotók. Ezt követően jelentette be Bogi, hogy véget ért a kapcsolatuk, de a pontos okokat azóta sem árulta el.

Dominika és Aurelio

Esküvőre készültek, mégis szakított Dominika és Aurelio – írta meg elsőként a Ripost. A sztárpár évek óta se veled se nélküled kapcsolatban élt, a folyamatos szakításokat rövidesen mindig békülések követték. Úgy tűnik, Dominikánál most végleg betelt a pohár, meghozta a fájó döntést, és elhagyta Aureliót. „Megelégeltem” – írta szűkszavúan Dominika. Mint ismeretes, Aurelio még 2018 szeptemberében jegyezte el kedvesét, aki boldogan mondott igent. Ezt követően tavaly nyáron mégis a szakítás mellett döntöttek, ám a zűrös életű valóságshow-hős élő adásban sírva könyörgött Dominikának, hogy fogadja vissza. A lány nehezen ugyan, de megbocsájtott, és mindenki azt hitte, hamarosan tényleg sor kerül az esküvőre. Nagyon úgy tűnik, hogy ez a pillanat már sosem jön el.

Hódi Pamela és Tóth Bence

A Ripost elsőként írta meg, hogy válságba került az esküvőjükre készülő Hódi Pamela és vőlegénye kapcsolata. Hamar kiderült, hogy a sztárpár között komolyabb a mosolyszünet, mint azt a barátaik gondolták. Tóth Bence ugyanis összecsomagolt és elköltözött új albérletükből, ahová csak néhány hete költöztek be. A sztáranyuka a hot! magazinnak adott exkluzív interjút, amiben könnyek között vallott a szakítás részleteiről, és megerősítette, hogy felbontották a jegyességüket. „Pontot tettünk a kapcsolatunk végére, és nincs visszaút” - nyilatkozta Pamela, aki szerint Bencére rátört a kapuzárási pánik, és nem állt még készen a házasságra. Azt is elárulta, hogy megpróbálták megmenteni a kapcsolatukat, de nem tudtak közös nevezőre jutni. Kulturáltan és békében váltak el egymástól.

Fotó: Markovics Gábor

Mary-Kate Olsen és Olivier Sarkozy

Május elején robbantotta fel a világsajtót a hír, miszerint válik Mary-Kate Olsen és 17 évvel idősebb férje, Olivier Sarkozy. A páros nyolc éve kezdett randizgatni egymással, aztán 2015-ben összeházasodtak, és a világ elkönyvelte, hogy a korkülönbség ellenére is igaz szerelem van közöttük. Nos, ez mostanáig tartott. Mary-Kate ugyanis a koronavírus-járvány közepén beadta a válási papírokat. Úgy tudni, a párosnak több problémája is volt, de a legtöbb konfliktust a gyerekkérdés okozta. Sarkozynek az előző házasságából már született két gyereke, és már nem akart több utódot. A válás azonban nem lesz könnyű menet, a New York-i bíróságok a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem foglalkoznak válásokkal, így az Olsen-Sarkozy páros szétválasztását is elhalasztották a pandémia utánra.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.