RETRO RÁDIÓ

Nagy tervei vannak Farkas Bertalannak, aki 40 éve járt az űrben

Nagy tervei vannak Farkas Bertalannak, aki 40 éve járt az űrben
angie
Szerző
angie
Létrehozva2020. 05. 28. 16:12

Kedden volt 40 éve, hogy Farkas Bertalan az űrben járt. Eddig minden ötödik évben megünnepelte az évfordulót, ám a koronavírus miatt idén erre nem kerülhet sor.

1980. május 26-án, azaz pontosan 40 évvel ezelőtt az első magyar­ként meghódította az űrt Farkas Bertalan. Sajnálatos, de a jelenlegi vírushelyzet nem teszi lehetővé, hogy méltó módon ünnepelhessék a neves alkalmat.

Fotó: Mti

Farkas Bertalan a Ripost-nak elárulta, bár készült a nagy napra, megérti a helyzetet.

„A 2020-as évben hihetetlen fontos események lesznek. Most van 40 éve, hogy fent jártam az űrben. Minden 5. évben megünnepeljük a honvédelmi miniszter támogatásával, baráti körben is, de idén ez elmaradt a koronavírus miatt. Várhatóan a Nemzetközi Űrhajós Szövetség szeptember végére tervezett 33. kong­resszusa is tolódik, amire 100, a világűrben már járt kollégát hívtam meg Magyarországra. Bízom benne, hogy ha idén nem is kerülhet sor erre, jövő évben be tudjuk pótolni” – mondta Farkas Bertalan, aki nem számított meglepetésre, mégis egy igazán nemes felajánlást kapott orosz barátaitól.

Fotó: Mti

„Jövőre lesz 60 éve, hogy Gagarin fent járt az űrben, de az oroszok felajánlották, hogy elhalasztják a megemlékezést, ha én nem tudok idén ünnepelni. Nem találtam szavak” – árulta el Farkas Bertalan, aki az űrrepüléssel Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság Hőse lett, Ukrajna Aranycsillagának birtokosa és később az Űrhajósok Nemzetközi Szövetsé­gének alapító tagja. Tevékenységével nemzetközi elismerést vívott ki Ma­gyarországnak, és mind a mai napig részt vesz az űrkutatás népszerűsítésében. „Visszavágyom a világűrbe, de szerencsésnek érzem magam, hiszen jókor születtem, és jókor voltam jó helyen” – fejezte be Farkas Bertalan.

Gyerekeivel hónapok óta csak telefonon tartja a kapcsolatot Nem csak a koronavírus, de a távolság miatt is csak telefonon tartotta gyermekeivel a kapcsolatot az utóbbi hónapokban Farkas Bertalan. „A gyermekeim közül ketten Amerikában: Miamiben és Washing­tonban élnek. Saját családjuk van, és vannak unokáim is. A lányom itthon él a családjával. Mindannyian alkalmazkodtak a kialakult helyzethez, és csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Amikor Skype-on (videótelefonon) hívtam és láthattam őket, az hihetet­len élmény volt. Összevissza tudtam volna puszilgatni őket! És itt meg kell jegyeznem, hogy ez is az űrkutatásnak köszönhető” – szögezte le az űrhajós.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.