Létrehozva: 2020.05.02.

A magyar énekesnő kijelentette: Semmi értelme a koronavírus-gyorstesztnek

Marcellina kétségek között lépett ki az egyik budapesti magánklinika ajtaján kedd délután, miután 15 ezer forintért elvégezték rajta a koronavírus-gyorstesztet. Bár a szaxofonos-énekesnő eredménye negatív lett, ő mégsem teljesen nyugodt. Úgy érzi, ennek a típusú tesztnek semmi értelme.

Marcellina azért döntött a tesztelés mellett, mert február végén hirtelen nagyon beteg lett, magas láz gyötörte, egyszerűen képtelen volt felkelni az ágyból. Mivel a koronavírus akkor nem volt annyira elterjedt, hazánkban még nem is ütötte fel a fejét, az énekesnő azt gyanította, hogy influenzás. Pár hete viszont úgy érezte, tudni akarja, hogy átesett-e már a betegségen, ezért kereste fel a klinikát és végeztette el a 15 000 forintos gyorstesztet. Szerinte azonban hiába.

Marcellina
Fotó: Szabolcs László

„12:20-ra volt időpontom, a magánklinikán 20 percenként tesztelik a betegeket. Az ujjbegyemből vettek vért, 20 perc múlva pedig már meg is volt az eredmény. Mindkét értékem, az IgM és IgG is negatív lett, ami azt jelenti, hogy jelenleg nem vagyok beteg. Ennek ellenére úgy érzem, nem igazán lettem okosabb” – kezdte a Ripost-nak Marcellina, akinek most azt tanácsolták, hogy két hétig mindenképpen maradjon otthon karanténban, majd ismételjék meg a tesztet. Az énekesnő azonban egyáltalán nem biztos abban, hogy ez a megoldás célravezető.

Marcellina
Fotó: Szabolcs László

„Azon az állásponton vagyok, hogy ennek a gyorstesztnek semmi értelme. 15 ezer forintot hagytam ott, és csak egy papírt kaptam, amin három lehetőség is szerepel. Az első szerint a fertőzés nincs jelen a szervezetemben perpillanat, a második szerint fertőző vagyok, de a vírus még a lappangási fázisban tart, amikor a szervezetem még nem termel ellenanyagot. A harmadik opció szerint is fertőző vagyok, de a vírus a lappagási szakasz utáni korai szakaszban jár, amikor a szervezetem még nem termelt kimutatható mennyiségű ellenanyagot. Nos, ezek közül bármelyik lehet, de erre magam is rájöttem, teszt és a 15 ezer forint kifizetése előtt is„ – merengett Marcellina, aki szerint hamarosan megkezdődik a szabályok enyhítése és már nem kell sokat várni a járvány végéig.

A Ripost már április elején beszámolt arról, hogy teljes a káosz a maszek tesztek körül, ráadásul az említett klinika is szerepelt a felsorolásunkban. Ők egyébként 87% pontosságúnak tartják a teszt eredményét, de Marcellinát sem győzték meg.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

Házasság első látásra Csabi: Még egy peteérést bevárok

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek

SZTÁRDZSÚSZ

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját