tóth gabi
Erdei Zsolt szerint van jó oldala is a karanténnak. Az egykori világbajnok bokszoló otthonról dogozik, minden napot a családjával tölthet.
Néhány hónapja még arról cikkeztek a lapok, hogy válságba került Erdei Zsolt kapcsolata két gyermeke anyjával. Szerencsére erről szó sincs, hiszen a Magyar Ökölvívó-szakszövetség sportszakmai társelnöke időben rádöbbent, hogy meg kell találnia az egyensúlyt a munka és a magánélet között.
Talán furcsán hangzik, de a koronavírus miatti karantén nekik jókor jött, hiszen az összezártság az egész családot még közelebb hozhatja egymáshoz.
„Ez egy borzasztó helyzet, de ha lehet ilyet mondani, van jó oldala is. Most is sokat dolgozom online, de itthon vagyok, aminek nagyon örülnek a gyerekek és a párom is. Több időnk van egymásra és erre már mindenkinek régóta szüksége volt” – kezdte a Ripost-nak Erdei Zsolt, aki a jelenlegi helyzetben sok mindenre odafigyel, a gyerekek mellett párja kedvére szeretne tenni. A dolgos hétköznapokon csak ritkán jutott idejük egymásra. Három gyermek mellett pedig amúgy is nehéz megoldani, hogy mindenki annyi odafigyelést kapjon, amennyire vágyna vagy megérdemel.
„Mosok, főzők, takarítok, ami szerintem amúgy is természetes, de tudom, hogy ezzel Rékának is segítek. Azt vettem észre, hogy mióta mindannyian itthon vagyunk, megjött a gyerekek étvágya is. Korábban szinte küzdés volt, hogy néhány falatot egyenek, most viszont mindennap mást főzök nekik. Szerintem az, hogy mind együtt vagyunk itthon, nyugalommal tölti el őket és emiatt az étvágyuk is sokkal jobb lett” – mondta boldogan Madár, aki tudja, hogy az apai teendők mellett férjként, társként is helyt kell állnia. Mivel az utóbbi időben csak kevés romantikában volt részük, kedvesével a karantén ideje alatt szeretnék bepótolni az elmaradt meghitt pillanatokat.
„Réka már régóta hiányolta a kettesben töltött időt, a jó beszélgetéseket. Igyekszem ezt most pótolni. Amíg én dolgozom, ő van itthon a gyerekekkel és hát érthető is, hogy hiányzik neki a törődésem. Bevallom, a munka után hazaérve még megvacsoráztunk, a három gyereket felkészítettük a másnapra és hullafáradtan bedőltünk az ágyba. Most viszont azon vagyok, hogy a kedvére tegyek. Amikor a gyerekek lefeküdtek, kettesben kiülünk a teraszra, filmet nézünk, vagy csak beszélgetünk, ami valóban jól esik a lelküknek és a kapcsolatunknak. Viccesen mondtam is neki, hogy a karatén jót tesz az intimitásnak” – mesélte Edei Zsolt, akinek alig két hét bezártság alatt nem csak a mindennapjai, de a külseje is merőben megváltozott.
„Nincs fodrász, így az én hajam is megnőtt, de a szakállam is egyre nagyobb. Nem különösebben zavartatom magam, ez most a legkevesebb. Amikor a kertben metszem a fákat, nem panaszkodnak az ábrázatom miatt” – fejezte be humororral az egykori világbajnok bokszoló.