RETRO RÁDIÓ

Komoly döntést hozott a magyar mulatóskirály, itt folytatja

Komoly döntést hozott a magyar mulatóskirály, itt folytatja
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2020. 02. 17. 05:30

Szolnok mellől Diósdra teszi át székhelyét Kis Grófo, aki egy ezer négyzetméteres telket vett meg a Pest megyei településen. A Bulibáró reményei szerint már idén beköltözik az új álomotthonába, sőt, már a házavató bulit tervezi, amelyen természetesen a töltött káposzta lesz a főszereplő.

Hamarosan egészen új korszak köszönt be Kis Grófo életében, aki leginkább azért döntött a költözés mellett, hogy közelebb legyen Budapesthez. Ez már csak azért is célszerű, mert a gyerekeinek is több tanulási lehetősége lesz a fővárosban, mint Szolnok mellett volt. A mulatós király egy ezer négyzetméteres, panorámás telket vásárolt a sztárok körében rendkívül népszerű Diósdon, ahol reményei szerint már idén felhúzza álmai házát.

Fotó: Szabolcs László / Ripost

„A házat körülbelül 200 négyzetméteresre tervezzük, így óriási kertünk lesz. Nem könnyű jó kivitelezőt találni, de a barátaim ajánlottak egy megbízhatót. Amióta az eszemet tudom, több szintes házban laktam, és megmondom őszintén, kicsit elegem van már a lépcsőzésből, így ez a ház tutira egyszintes lesz, a párom is ennek örülne. Már csak a takarítás szempontjából is” – kezdte nevetve Grófo, aki már azt is megálmodta, belülről hogy fog kinézni a ház.

„Modern, minimalista stílusban rendezzük majd be, nem akarok romás házat, itt nem lesznek aranyozott királyszékek! A letisztultságot, egyszerűséget kedvelem, a giccs szóba se jöhet. Egy nagyon tágas nappalit szeretnénk, hiszen szerintem mindenki ott tölti a legtöbb időt” – árulta el a Bulibáró, aki fejben már azt tervezgeti, milyen lesz a házavató buli. Nincs mese, a szomszédoknak fel kell kötniük a gatyájukat, de természetesen mindenkit szívesen várok!

„Óriási házavató bulit fogunk majd csapni, nagy lesz a mulatási. Természetesen a főszerepben itt is kedvenc ételem, a töltött káposzta lesz, édesanyám istenien készíti” – árulta el Kis Grófo, aki januári dubaji kiruccanása során is a töltött káposztát hiányolta.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.