Létrehozva: 2020.02.26.

Drámai kijelentést tett betegségről Benkő László

A billentyűsnél két éve májdaganatot diagnosztizáltak, kemokoktéllal kezelték és bár teljesen legyengült, mégis színpadra állt.

Benkő László nehéz három éven van túl, de még ma sem lehet kijelenteni, hogy meggyógyult. Két évvel ezelőtt májdaganatot diagnosztizáltak nála, életmentő műtéten esett át, majd kemoterápiás koktéllal kezelték.

Fotó: MTVA

Pár hete, a lábán fedezett fel elváltozást, ezért kórházba ment, ahol két nap különbséggel kétszer is megműtötték. A sípcsontjáról kellett egy kisebb daganatos bőrfelületet eltávolítani. A zenész még időben ment orvoshoz, de lelkileg így is nagyon megviseli a betegség, azonban nincs az a helyzet, hogy elhagyja magát, csak a zenére és a közönségre gondol, ez ad neki erőt, hogy soha ne adja fel.

„A betegség lelkileg nagyon megvisel. Van bennem egyfajta tartás és bizonytalanság, hiszen vannak dolgok, amik ellen nem tehet semmit az ember. Számomra a legjobb terápia a munka, a színpadon kell állnom! Bármilyen beteg is voltam, olyan nem történt és soha nem történhet, hogy miattam elmaradjon egy Omega koncert. Azt szoktam mondani, engem a színpadról visznek majd a temetőbe” – kezdte nagy meggyőződéssel a billentyűs, aki részletezte is, hogy mitől olyan különleges nagyközönség előtt zenélni, de arról is beszélt, hogyan képes feldolgozni az idő múlását.

„Nagyon fura, de két külön ember vagyok mielőtt, és miután felmegyek a színpadra. A folyosón és az öltözőben még meditálok, szorongok, ideges vagyok, de amint felérek a közönség elé, megváltozik a világ bennem. Már nem ugyanaz az ember vagyok, aki voltam korábban a buszmegállóban, vagy a bevásárlóközpontban. Felmegy az adrenalin, látom a boldogságot arcokon, és azalatt a két óra alatt elfelejtjük a körülöttünk lévő világot. Ez az érzés kirángatja az embert az adott korából, olyankor nem 76 évesnek érzem magam és minden olyan könnyű”- mesélte átéléssel Benkő.

Ha szeretnél még több részletet megtudni a témában, olvasd el a Ripost szerdai lapszámát!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

mindmegette.hu

Rekordfogyás! 53 kilót adott le Dóri ennek a módszernek köszönhetően

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Egyetlen szó miatt páros lábbal szálltak bele Berki Mazsiba

SZTÁRDZSÚSZ

"Az érettségi a minimum" – Kőgazdag Metta leleplezte a tanulmányait

SZTÁRDZSÚSZ

Félhetnek Schmuck Andor randipartnerei: elkészült a politikus leleplező könyve

SZTÁRDZSÚSZ

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra