RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő: Ambrus Attila tudja, meddig fog élni

Megdöbbentő: Ambrus Attila tudja, meddig fog élni
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2020. 01. 28. 10:30

Az egykori bankrabló a Ripostnak elmondta, évekkel ezelőtt is tudta, hogy el fogják kapni.

Ambrus Attila hálás azért, hogy a börtön után kapott lehetőséget újrakezdeni. Köztudott, hogy a Viszkis bankrablásért 13 évet és két hetet ült, aki szerint ez volt az ő nagy szerencséje.

Ambrus Attila
Fotó: Szabolcs László

Ambrus a Ripost-nak elmondta, szerinte a rabság mentette meg az életét, a büntetés végrehajtási intézetben szakmát szerzett, lediplomázott és bőven volt ideje elmélázni azon is, hogy mit kezd majd magával, ha egyszer kikerül a rácsok mögül.

„A börtön mentett meg az alkoholizmustól, mert amikor rácsok mögé kerültem, már jócskán rabja voltam a szeszes italnak. Ha nem kapnak el, nem biztos, hogy még itt lennék. Persze az állandó menekülés és az adrenalinbombák sem tettek jót a szervezetemnek, így ki merem jelenteni, hogy a börtönben kialakult egy rendszer az életemben, ami megvédett a teljes leépüléstől” – mondta Ambrus Attila, aki arra számít, hogy a múlt, megbosszulja magát. Hiába eszi a saját maga által termesztett gyümölcsöket-zöldségeket, mégis meggyőződése, hogy belőle nem lesz már nagypapa.

„Elmúltam már 52 éves. Érzem, sőt tudom, hogy nem fogok megöregedni. Nem fogom megélni a 70 éves kort. Annak idején is tudtam, hogy el fognak kapni a rendőrök. Megéreztem. Nehéz lenne elmagyarázni, de velem ez már többször előfordult az életem során. Beigazolódtak a megérzéseim. Egyszerűen nem vagyok az a bácsi típus…Nem ijeszt meg a gondolat, együtt élek vele és elfogadom. Úgy élem az életem, hogy mindig a jelenre koncentrálok. Persze a jövőre is, de az már sokkal inkább a lányom és a feleségem miatt fontos” – jelentette ki az egykori bankrabló, aki manapság, csendes életre törekszik. Ha teheti, ki sem mozdul Bubánatvölgyből, ahol párjával kislányukat nevelik.

Ha még több részletet szeretnél megtudni Attila megérzéseiről, olvasd el a Ripost keddi lapszámát!

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.