Létrehozva: 2020.01.28.

Egyre kínosabb: Miért nem mondott igazat Demcsák Zsuzsa

A műsorvezető, úgy tűnik, már maga sem tudja, mit beszél.

Érthetetlen, miért nem mondott igazat indiai férje jógaórájáról Demcsák Zsuzsa! Ahogy arról a Ripost is beszámolt, múlt szerdán összesen két vendég várta a műsorvezetőt és férjét, Krishant a VI. kerületi helyszínen, ahol elméletileg jógakurzust tartott volna az indiai fiatalember.

Fotó: Markovics Gábor

Valójában a helyszínen két újságíró tartózkodott, rajtuk kívül még egy valaki vette meg a 6000 forintos jegyet. Az illető azonban megsejthetett valamit, mert meggondolta magát. Végül csak a sajtó képviselői: kollégánk és egy másik lap újságírója várta a történéseket.

Demcsák érthető okokból csalódott volt, hiszen férje nagyon készült az első jógaórára, indiai népviseletben érkezett az oktatásra. Arra, amelyből végül semmi sem lett. Az oktatáson felül, vegetáriánus indiai ételeket is felszolgáltak volna a vendégeknek, ám érdeklődés híján a testmozgás mellett a vacsora is elmaradt. Mindez teljesen egyértelmű, hiszen ha nincs közönség, nincs előadás sem.

Ezt egyedül Demcsák Zsuzsa nem tudta megemészteni. A helyszínen ugyan látta, hogy senki nem jelent meg, még azok sem, akikre barátilag számított, ezért Krishannal bejelentették, lefújják az esti programot. Akkor úgy vélte, két lehetőségük maradt: vagy egy másik időpontban tartják meg a jógakurzust, vagy mindenkinek visszafizetik a befizetett pénzt.

Fotó: Markovics Gábor

Éppen ezért lapunk megkereste a műsorvezetőt a rendezvény másnapján. Kíváncsiak voltunk, hogyan tovább, ám ekkor váratlan fordulat következett. Zsuzsa meglepő kijelentést tett: azt állította: szerda este megtartották az órát azután, hogy közölték velünk, hogy lefújják a foglalkozást. De vajon mikor és hol történt ez meg? Lehet, hogy mi láttunk rosszul valamit? A kezdeti zavarodottság után inkább a tettek mezejére léptünk, a Ripost ellátogatott a belvárosi helyre, hogy végre kiderüljön az igazság. Nos, újabb meglepő dologra derült fény… A hely egyik vezető munkatársa elmondta, a sikertelen próbálkozás után, nem biztos, hogy lesz a jövőben további együttműködés Demcsák Zsuzsáékkal.

„A szerdai rendezvény, úgy ahogy volt elmaradt. Összesen három jegy kelt el, így a konyhán sem készítettük el az ételeket. Nem lett volna kinek. Hogy lesz-e folytatás, azt nem tudom, de jelenleg az a hölgy, aki a jógarendezvényeket szervezi szabadságra ment” – fogalmazott sokat sejtetően a menedzser. Ezután tegyük fel ismét a kérdést: miért nem mondott igazat Demcsák Zsuzsa? Szerette volna fenntartani a látszatot vagy bízott még a jövőbeni sikerben? Egy biztos, viselkedését rajta kívül senki nem érti csak találgatni lehet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

vg.hu

Veszekedésbe fulladt Olaf Scholz kínai látogatása

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni