Escobar felesége könyörgött: hadd válhasson el a férjétől – Interjú

Ripost: Tizenöt évesen ment férjhez. Milyen volt az a Pablo Escobar, akit ön megismert?

Victoria Eugenia Henao: Akkoriban egy lakótelepen laktunk. Olyan ember volt, aki rengeteget foglalkozott az ottani emberekkel, a polgármester titkára volt. Nagyon jóképű férfi volt, és végtelenül romantikus! Folyamatosan virággal és a legfinomabb csokoládékkal lepett meg, érzelmes zenét tett fel, szeretett különböző íróktól idézni, és rengeteget sétáltunk. Ez volt az a férfi, akibe beleszerettem.

Ripost: Családapaként is ennyire gondoskodó volt?

V. E. H.: Teljes mértékben! Valóban olyan ember volt, aki mindig igyekezett részt venni a gyermekei életében. Esténként odafeküdt a lánya bölcsőjéhez, és mesét olvasott Manuelának. Rendszeresen hazahozta az iskolából a fiát, odafigyelt az oktatására, ott volt az összes születésnapon, minden fontos pillanatuknál. Nekem pszichológushoz kellett járnom azért, hogy megtanuljam, hogy kell felnevelni a gyermekeimet, Pablo viszont eleve úgy viselkedett, mint amit nekem a pszichológusok később tanítottak. Rendkívül jó apa volt.

Ripost: Szokott álmodni a múltról? Hogyan látja most Pablót?

V.E.H.: Rendszeresen felriadok hajnalban, óriási szorongási rohamok gyötörnek. Volt olyan álmom, amiben megjelent a férjem, és meg akart ölni.

Ripost: A könyv megírása közben, feltételezem, előjöttek a szép és a fájdalmas emlékek is.

V.E.H.: Nagyon mély katarzist éltem át az egész folyamat alatt. Voltak olyan pillanatok, amikor nem tudtam továbbírni, annyira felkavart mindaz, amit írtam. Máskor csodálkozva szembesültem azzal, hogy mindezen borzalmak után én és a gyerekeim még élünk.

Ezért sokszor hálát adtam Istennek. Most talán kicsit nyugodtabbnak érzem magam, mintha ez a hatalmas árnyék, ami egész életemben rám vetült, oldódni kezdene. Remélem, mire véget érnek a napjaim, végleg meg is szabadulok mindettől.

Ripost: A könyv egy részében megkapó őszinteséggel ír férje magánéletének azon részéről, aminek ön nem lehetett a részese. Milyen érzés volt szembesülnie Pablo nőügyeivel?

V.E.H.: Nagyon szomorú és felháborító volt számomra a hűtlensége. Főleg az, hogy akkor volt leginkább hűtlen, amikor életre-halálra keresték és üldözték őt. Párhuzamosan három szeretője is volt, de nem hiszem, hogy ők tudtak egymásról. Én viszont tudtam mindenkiről.

Nagyon meg voltam sebezve, végtelenül fájt, hogy ezt tette velem. Könyörögtem neki, hogy engedjen el, hagyja, hogy elváljak tőle, de a válasza erre az volt: 'Soha! Ez soha az életben nem történhet meg. Ti vagytok az én családom, ti jelentitek nekem az otthont, én ettől nem válok meg soha!' Akkoriban idealizáltam az ő szerelmét, azt hittem, egy igazán szerelmes ember szól hozzám. Most már úgy látom, hogy rám telepedett és uralkodott felettem.

Ripost: Hogy viszonyul ma a férje emlékéhez?

Nagyon mély a fájdalmam. Nem akarok fenntartani semmilyen kapcsolatot sem vele... Az első és egyetlen szerelmem volt, akinek két gyermeket szültem. Ugyanakkor ott van az a személyiség, aminek másik része a horror, a borzalom és a rettenet volt. Rettenetesen haragszom, tele vagyok dühvel, mérhetetlen sok haraggal. Néha még ma is beszélek hozzá mérgesen.

Ripost: Milyen érzés azt látni, hogy a férje afféle negatív szuperhőssé vált az emberek szemében?

V.E.H.: Sokfajta vélekedés van Pablóról. A fiam több, mint ötszázezer fiatallal beszélgetett már az elmúlt tíz évben. Egy részük a mai napig istenként néz fel Pablóra. Próbáljuk nekik elmagyarázni, hogy a férjem lényének nagy része maga volt az őrület, és semmiképpen sem követendő példa. A róla készült játékfilmek rengeteg ferdítést tartalmaznak, és bár a fiam fel is kereste a Narcos című sorozat stábját, hogy segít árnyaltabb képet adni Pablóról, ők erre nem voltak kíváncsiak. A fiam által készített dokumentumfilmet ajánlom mindenkinek, akit érdekel az igazi Pablo Escobar.

Ripost: Miért érzi úgy, hogy önnek vagy a gyermekeinek bármiért is bocsánatot kellene kérniük?

V.E.H.: Azért, mert folyamatosan ítélkeznek felettem. Sok mindenért engem tesznek felelőssé, hogy miért nem tettem semmit a rossz ellen, hogy nem tudtam jó útra téríteni Pablót. De meg kell érteniük, hogy egy macsó társadalomban nőttem fel. Engem érdekel a saját hazám fájdalma, és szeretnék segíteni nekik feldolgozni ezt.

Ripost: A kolumbiaiak meg tudtak már bocsájtani önöknek?

V.E.H.: Nem. Még túl nagy a fájdalom, túl erősek az érzések... Ez talán majd idővel változik.

Ripost: Rettegéssel teli évek állnak a háta mögött. Most már biztonságban érzi magát?

V.E.H.: Igen, már nagyon. Most már olyasvalaki irányítja a sorsomat, aki minden ember életét, ez pedig maga a jó Isten. Nagyon vallásosan neveltek, és úgy érzem, ez az, ami erőt tudott adni a nehéz időkben.

Ripost: Hogy telnek a napjai manapság?

V.E.H.: Sikerült életemben először kapcsolatba kerülni saját magammal. Élvezem, hogy hétköznapi állampolgár vagyok. Nekem is fel kell kelnem reggel, el kell mennem dolgozni, mint bárki másnak. Konferenciákat tartok, életvezetési tanácsadóként dolgozom. Otthon pedig háztartást vezetek, főzök, azt csinálom, mint minden nő. Kimehetek biztonságban az utcára, ez egy teljesen új élet. Először érzem azt, hogy teljes személyiség vagyok.

Ripost: Mi az az üzenet, gondolat, amit mindenképpen át szeretne adni az embereknek, de én esetleg nem kérdeztem meg öntől?

V.E.H.: Elsősorban a fiataloknak üzenném, hogy olvassák el ezt a történetet, hogy mással ne történjen meg ugyanez. Illetve azt, hogy a kábítószer fogyasztásnak és kereskedelemnek kétfajta kimenetele lehet: először a szabadságodat veszíted el, utána pedig az életedet.

Pénteken dedikál Budapesten A Mrs. Escobar című könyvet december 6-án, pénteken, 16.30 és 17.30 között dedikálja Victoria az Alleeban található Libri könyvesboltban.