Létrehozva: 2019.12.30.

Nem semmi: Ennyiért kínálnak jegyet a Demjén-koncertre

A legendás énekes koncertjét minden évben telt ház előtt rendezik meg.

A Papp László Budapest Sportarénában 14 ezer ember énekelheti együtt Rózsival a kultikussá vált dalokat. Idén azonban még a szokottnál is nagyobb az érdeklődés, hiszen minden rajongó szeretné látni élőben a nagy visszatérést.

Demjén Ferenc májusi agyérgörcse után ugyanis korántsem volt biztos, hogy a legenda rehabilitációja olyan jól halad majd, hogy színpadra állhat barátaival december 30-án.

December elejére derült ki, hogy hivatalos úton már nem is lehet belépőt váltani az eseményre, és újabb koncertre sincs időpont szerint lehetőség. Ekkor jött el a jegyüzérek ideje, akik jó előre betáraztak „munícióval”. Akad olyan hirdetés, melyben két jegyért 70 ezer forintot kérnek, szemben a hivatalos 10 ezres darabonkénti árral. Kereslet pedig van, hiszen Demjén Ferenc hivatalos közösségi oldalain is folyamatos az érdeklődés. Sokan kommentben keresnek jegyeket és persze azt is odaírják, hogy felárat is hajlandók fizetni egy-egy kósza példányért. Sztárok is akadnak, akik bár szeretnének ott lenni a bulin, későn kapcsoltak. Mádai Vivien és Cserpes Laura mellett Istenes László is a Facebookon keres jegyet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb, borzasztó dolog derült ki a gyorsételekről

origo.hu

Elképesztő fotók kerültek elő Szandi múltjából

borsonline.hu

Teljes siker, buknak a 18 éves magyar úszónőre a tengerentúlon

vg.hu

Hivatalos: kiválasztották a nyertest, a valaha volt legdrágább Duna-híd épül meg Magyarországon, de minden forintját megéri – térkép

ripost.hu

Súlyos doppingbotrány, Kapás Bogi olimpiai érmet kaphat utólag

magyarnemzet.hu

Gyurcsány azt tette, mint a gyöngytyúk azzal a bizonyos testnedvvel

origo.hu

Az aljas zenediktátor évekig kínozta, az élete tönkrement, borzalmas kínok közt halt meg

lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

origo.hu

Elárasztanak minket a poloskák, ilyen veszélyesek még sosem voltak

ripost.hu

Mennyire vagy művelt? 10 emberből 9 nem tudja ezeknek a szavaknak a jelentését

ripost.hu

Házasság első látásra: Csabi reagált a róla és Bogiról elterjedt pletykákra

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

A gyerekek élete is felfordult, így küzd a rák ellen Katalin hercegné

SZTÁRDZSÚSZ

"Újjászületés" - Ezt művelték a levegőben Vajna Timi testével - Fotó

SZTÁRDZSÚSZ

Újabb RTL-es műsor titkos szereplőlistája szivárgott ki

SZTÁRDZSÚSZ

Forró naciban villantott Lil G, a rajongói kiakadtak