Kiderült, ezért nem tud aludni éjszakánként Szabó Győző

Egy kisbaba mellett mindig van tennivaló, csak keveset pihenhet az ember.

Idén márciusban megszületett Szabó Győző és Rezes Judit második gyermeke.

Fotó: Keller Mátyás

A szülők már nagyon várták a kisfiút. Győző még a baba érkezése előtt megfogadta, hogy visszavesz a tempóból és több időt fordít majd a családra, ám a Ripost-nak elárulta, néha szüksége van kimenőre.

„Rengeteget dolgozom, ahogy Judit is, így be kell osztani az időt. Sokkal többet vagyok otthon, mint korábban, most már beállok a sorba én is, de azért vannak még rések, ahol ki tudok szökni. Ha van egy órám, amikor épp nem dolgozom és otthon is megcsináltam mindent, elmegyek futni, vagy csinálok magamnak valami programot, hogy kiszellőztessem a fejem” – mesélte Győző, aki mostanában nem alszik túl jól, kisfia nem engedi pihenni a szülőket.

„Őrület van otthon. Nagyon pörgős a kissrác, igazi örökmozgó, alig alszik éjszakánként. Este 11-re érek haza és hajnal 5-kor kelek, közben a baba is felkel, olyankor megnyugtatom és visszaaltatom. Három gyerek után kellő rutinom van, de néha nagyon fáradtak vagyunk Judittal. Ettől eltekintve ha tízes sálán kéne pontoznom, csak azért nem mondok tízet, mert azt nem szabad, de 10/9 a boldogsági fokozat a családban” – mesélte boldogan Szabó Győző.

 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Falusi Mariann trágárkodik, Hernádi Judit süketet játszik, Havas Henrik makog, Nagy Bandó mocskolódik - videó

origo.hu

Lebuktak az ukránok: ellopják a nyugati fegyverszállítmányok többségét

borsonline.hu

Váratlan fordulat az eltűnt inárcsi anyuka ügyében: megtörte a csendet a szomszéd

mandiner.hu

REAKCIÓ PLUSZ – Milyen mítoszok dőltek meg Orbán CPAC-beszédével? Jó-e Ukrajnának, ha kekeckedik velünk?

metropol.hu

Titoktartást kért a násznéptől Hosszú Katinka, képet sem posztolhatnak az esküvőről

vg.hu

Jó hírt kaptak a nem hatósági áron tankolók

mindmegette.hu

11 bombasztikus ebéd, ha nem akarsz húslevest főzni a hétvégén

life.hu

Scitec Muscle Beach: Egy fesztivál, amit körbeleng a kitartás és az erő (x)

ripost.hu

Beütött az uborkaszezon vagy elfogyott a Sziget ingyenjegy? Össztűz alatt Tóth Gabi

life.hu

Monogám kapcsolatban, fogamzásgátlás mellett is lehet hüvelyfertőzésed

origo.hu

Ezeket a magyar filmeket ajánlja Janklovics Péter

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Hatvan éve hunyt el Marilyn Monroe - rejtélyes részletek a díva tragikus haláláról

SZTÁRDZSÚSZ

Szexvideót küldtek Emiliónak, Tina csúnya bosszút állt

SZTÁRDZSÚSZ

Megható bejegyzést tett közzé a népszerű magyar énekes

SZTÁRDZSÚSZ

A BAZ+ kis híján gajra vágta Metzker Viki esküvőjét

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt a lenyűgöző balatoni luxusvillát bérelte ki Berki Krisztián özvegye - videó

SZTÁRDZSÚSZ

Vajna Tímea melltartós fotójába még mi is belepirultunk