RETRO RÁDIÓ

Sírva fakadt mestere miatt a Sztárban Sztár leszek! énekese

Sírva fakadt mestere miatt a Sztárban Sztár leszek! énekese
Létrehozva2019. 11. 17. 05:20

Érthető, hogy Sebestyén Katja megijedt Tóth Gabi bejelentése után.

Tóth Gabi nem vesz részt a Sztárban Sztár leszek! utolsó két adásában. A mester mostantól születendő kisbabájára szeretne koncentrálni, hiszen bármikor világra jöhet a kislány.

Fotó: Sulyok László

Az utóbbi hetek adásaiból már látható volt, hogy az énekesnő számára fizikailag egyre megterhelőbb az állapota. Számítani lehetett arra, hogy még a finálé előtt távozhat a zsűriszékből. Arra azonban senki nem számított, hogy ez hatalmas törést okoz majd a versenyzőjében. Sebestyén Katja magára maradt, hiszen egyedüli énekese volt Tóth Gabi csapatának.

„Nagyon megijedtem, amikor Gabi elment. El is tört a mécses, hirtelen nem tudtam, hogy mi lesz velem. Először arra gondoltam, hogy Tóth Vera jön majd helyette, de az is megfordult a fejemben, hogy esetleg Bereczki Zolihoz kerülök, hiszen neki már nincs versenyzője” – mesélte Katja, akinek nagy kő esett le a szívéről, mikor megtudta, valóban Gabi nővére lesz a segítségére.

„A pénteki próbán Vera egyszer csak megjelent. Azonnal szuper tanácsokat adott. Boldog vagyok, hogy ő jött, így kicsit olyan, mintha Gabi is velem lenne. Hasonlítanak a húgával, a tekintetük a hangjuk, a mosolyuk is pont ugyanolyan. Jól érzem magam és nagyon készülök a vasárnapi produkcióimra” – árulta el Katja, aki ezen a hétvégén Terecskei Rita mellett, Luciano Pavarotti bőrébe bújik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.