Létrehozva: 2019.10.31.

Videó! Megrázó vallomást tett a Viszkis

Két évtizede törték rá az ajtót a rendőrök Ambrus Attilára. A Viszkis megdöbbentő kijelentést tett.

A Viszkis szerint annak köszönheti az életét, hogy húsz évvel ezelőtt rátörték az ajtót a zsaruk. „Ha nem kapnak el, már nem élnék” – mondta el a Tények Pluszban Ambrus Attila, aki hozzátette, hedonista életet élt. „Azzal az életformával nem volt esélyem.. Talán néhány év” – fogalmazott a Viszkis. Ennek az elfogásnak pedig már két évtizede.

Fotó: Szabolcs László

Kereken húsz éve egy ország figyelte a híreket, hogy vajon hol lehet az ország leghírhedtebb bankrablója. Ambrus Attila tévézett és paprikás krumplit készített, amikor a rendőrök 1999-ben rátörték az ajtót. A Viszkis a kamerák előtt elevenítette fel azt a napot.

„Olyan pillanatok, amikor vadásznak rád, és esélyed sincs a menekülésre. Ezek az emlékek azért beleégnek az ember emlékezetébe” – magyarázta Attila, aki elárulta, hogy annó a tévén keresztül próbált mindig tájékozódni arról, hogyan áll éppen a keresése.

De beszélt arról is, hogyan telik ma egy napja, és hogy milyen érzés ott kerámiát árulni, ahol elkapták a rendőrök.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

mandiner.hu

Franciaország lebukott: sohasem látott üzletet kötött Vlagyimir Putyinnal

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Mandula Ádám kiszabadult, egyre jobban aggódnak érte az emberek

SZTÁRDZSÚSZ

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

SZTÁRDZSÚSZ

Rossz hírt kapott a magyar zenész: elfogta a rettegés, hogy két gyerekkel utcára kerülnek