RETRO RÁDIÓ

Durva, mi derült ki Zoltán Erikáról

Durva, mi derült ki Zoltán Erikáról
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 08. 07. 12:30

Az aranyhangú énekesnõ titkáról az egyik kollégája beszélt. De õ maga is megszólalt.

Tinédzserként Karda Bea táncosa volt Zoltán Erika. A 80-as évek végén egy könnyűzenei műsorban tűnt fel Bea mögött Erika.

„Egy tévéfelvételre mentem és a szerkesztők megkérdezték, nem tudok-e magammal vinni két táncost. A tehetséges Zoltán Erika és Joós Pisti jutott eszembe azonnal. Abban az időben rengeteget jártam turnézni az NDK-ba. (…) Kivittem őket magammal többször, több hónapra” – mondta el a Borsnak Karda Bea, aki hozzátette, úgy érzi ő adta meg a kezdőlökést Erikának.

Jó ötlet volt belőle szólista sztárt csinálni.

A lap megkereste Zoltán Erikát is, aki a mai napig emlékszik, hogy Módos Péter Egymillió fontos hangjegy című műsorában készült a felvétel.

„Húszéves lehettem, amikor ott léptünk fel Beával és Pistivel” – mondta Erika, akinek a táncos karrierje egyébként már korábban Szűcs Judith első országos turnéján kezdődött.

„Ott talált meg az első férjem, Joós Pisti, aki 79-ben megnyerte az első magyarországi diszkótáncversenyt. Partnert keresett maga mellé, és ezen a turnén szúrt ki” – folytatta Erika, aki zárásként hozzátette, hogy bár mindig énekesnőnek készült, minőségi kezdés volt a két legnagyobb magyar sztárral színpadra lépni.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.