RETRO RÁDIÓ

A magyar színész drámai vallomása: Ezt még megcsinálom, aztán meghalok

A magyar színész drámai vallomása: Ezt még megcsinálom, aztán meghalok
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 07. 30. 07:10

A 80 éves színész még júniusban zuhant le a mozgólépcsõrõl a Dózsa György úti metrómegállónál, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rohammentõvel vitték kórházba.

Gyorsan javul Zana József állapota! A 80 éves színész még júniusban zuhant le a mozgólépcsőről a Dózsa György úti metrómegállónál, és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy rohammentővel vitték kórházba.

Ám nem ez volt az egyetlen csapás: néhány nappal a baleset után agyérgörcsöt kapott. Ehhez képest kész csoda, hogy máris a visszatérésen gondolkodik!

Zana József a mai napig nagyon bánja, hogy júniusi balesete miatt ki kellett hagynia visegrádi vendégjátékát, pedig már a darab címe is megvolt! A 80 éves színész olyan illusztris kollégákkal lépett volna színpadra, mint Kovács Kati, Szulák Andrea, Tordai Teri és Esztergályos Cecília. Akikhez ráadásul több évtizedes barátság fűzi.

"Mindegyikükkel játszottam! Kovács Katival életemben először a Kék csillag együttesben énekeltem együtt, a Jégcsarnokban, az volt életem első fellépése. Esztergályos Cilivel is rengeteget szerepeltem, Tordai Teriről nem is beszélve, minden darabban az én csajomat játszotta. Ezért is lett volna jó, ha összejön ez a fellépés, mert egyébként nem járunk össze" - sóhajtott Zana, akit a pókerezés kapcsol ki a legjobban. Már néhány nappal a balesete után kártyázni ment a barátaihoz, és akkor is épp a lapjait nézegette, amikor most elértük telefonon.

Bár a művész szerint a mai generáció már egyáltalán nem kíváncsi a régi kor nagy színészeire, minden vágya, hogy bemutathassa a Zana és a nők című előadást. Már csak azért is, mert egészen fiatal kora óta különös kapcsolat fűzte a szebbik nem képviselőihez.

"Nagyon szeretném ezt az előadást. Ezt még megcsinálom, aztán meghalok" - hangzott az őszinte vallomás, ám Zana gyorsan hozzátette: természetesen nem gondolta komolyan.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.