RETRO RÁDIÓ

Elhamarkodott döntést hozott Deák Bill Gyula

Elhamarkodott döntést hozott Deák Bill Gyula
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2019. 06. 03. 10:02

Deák Bill Gyula hamarabb mondott igent a családnak, így néhány koncertrõl biztosan lemarad.

Deák Bill Gyula – ahogyan ő fogalmaz – megszívatta magát.

A zenész a %RIPOST%-nak elmondta, idén épp akkor megy nyaralni, amikor a legtöbb pénzt kereshetné, de már nincs mit tennie: lefoglalta a nyaralást.

"Sokat játszunk, vannak koncertek az országban mindenfelé. Viszont pechem volt, mondhatni megszívattam magam, mert tavaly ilyenkor júliusban és augusztusban volt a legtöbb koncert, de ebben az évben valamiért ezek júniusra tolódtak át. A nyaralást idén hamarabb lekötöttük a családdal és pechemre pont júniusban megyünk pihenni, így a tervezettnél kevesebb bulin játszunk, ami bosszantó. Ugyanakkor persze nem baj, hiszen pihenni is kell, de nem szívesen hagyok ki egyetlen felkérést sem”

– győzködte magát Bill, aki mostanában jobban odafigyel az egészségére és a kondijára is ügyel.

"Tornázom, nem dohányzom több mint hat éve és nem zabálok, pedig a feleségem nagyon jól főz. Tisztában vagyok azzal, hogy fiatalabb már nem leszek, viszont szeretnék még jó sokáig zenélni"

- fejezte be sejtelmesen az énekes.

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.