RETRO RÁDIÓ

Lovasi András a balesetről: Hülye vagyok, hogy józanul ezt elkövettem

Lovasi András a balesetről: Hülye vagyok, hogy józanul ezt elkövettem
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2019. 05. 17. 08:30

Közúti baleset gondatlan okozása miatt hallgatta ki a rendõrség a Kispál és a Borz egykori frontemberét.

Közúti baleset gondatlan okozása miatt hallgatta ki a rendőrség Lovasi Andrást, aki idén március 27-én okozott balesetet Budapesten, a Dózsa György út és a Damjanich utca sarkán.  Az esetet az ügyészséghez került. Ha vádat emelnek és a bíróság elítéli a zenészt, akár egy év szabadságvesztést is kaphat.

Két rendőr sérült meg abban a balesetben, amit Lovasi András okozott március 27-én, szerdán. A karambol a Dózsa György út és a Damjanich utca sarkán történt. A Kispál és a Borz egykori frontembere elnézte a közlekedési lámpát, szabálytalanul hajtott be a kereszteződésbe, ahol letarolt egy szabályosan közlekedő rendőrautót. A két rendőr kórházba került, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedtek. Az ügyben büntetőeljárás indult. A %RIPOST% megtudta a rendőrségtől, hogy az ügyben egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként.

"Megkeresésével kapcsolatosan tájékoztatjuk, hogy az Ön által említett ügyben a rendőrök egy férfit hallgattak ki gyanúsítottként közúti baleset gondatlan okozása vétség miatt" - írta megkeresésünkre a BRFK sajtóosztálya.

Ezt követően megkerestük Lovasi Andrást, aki készségesen válaszolt minden kérdésünkre, azt sem tagadta, hogy elismerte bűnösségét.

%RIPOST%: A rendőrségtől kapott információink szerint Önt gyanúsítottként hallgatták ki az ügyben. Hogy van most?

Lovasi András: A rendőrségi szakasz valóban lezárult, az ügyészséghez továbbították az ügyet. Elismertem a bűnösségem, én okoztam a balesetet. Bár már közel két hónapja történt a karambol, még mindig nehéz feldolgoznom, hogy ilyen nagy hibát követtem el. Ráadásul józanul. Huszonegy éve vezetek, megtettem már rengeteg kilométert, de ilyen még nem fordult elő.

%RIPOST%: Hogy folytatódik az ügy?

L.A.: Ez most nem rajtam múlik, az ügyészségnél pattog a labda. Megpróbáljuk úgy lezárni az ügyet, hogy a sértetteknek minél jobb legyen. Megjelentek olyan találgatások is a sajtóban, amik szerint alkoholos befolyás alatt álltam a baleset idején. Ez természetesen nem igaz, a rendőrség is tisztázta. Annyira hülye vagyok, hogy teljesen józanul sikerült karamboloznom.

Hogy mit mondott még Lovasi a balesettel kapcsolatban, az kiderül a %RIPOST% pénteki lapszámából!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.