Létrehozva: 2019.05.08.

Ezért tartották bent a kórházban a magyar mulatóskirály kisbabáját

Több vizsgálaton is átesett a május 2-án született csöppség.

Óriási az öröm Kis Grófo családjában. Az énekes hétfő délután végre hazavihette a kórházból május 2-án született kislányát, Tündét. Erre eredetileg már vasárnap sor került volna, de az orvosok javaslatára a kislány és anyukája még egy estét a kórházban töltöttek.

Madarat lehetne fogatni Kis Grófóval, a bulibáró családja ugyanis két kisfiú után egy kislánnyal bővült. Tünde csütörtök este született meg, nyolc nappal a kiírt dátum előtt. Bár Grófo kedvese eredetileg ragaszkodott a természetes szüléshez, a bébi végül császármetszéssel jött a világra. Talán ezért lehetett, hogy az orvosok csak hétfőn engedték haza őket a kórházból. Addig több vizsgálatot is elvégeztek rajta, de szerencsére mindent rendben találtak.

"A kicsi besárgult a születése után, de az orvosok megnyugtattak minket, azt mondták, ez nagyon gyakori, nincs miért aggódnunk. Eredetileg már vasárnap hazajöttünk volna, de még szükség volt néhány kivizsgálásra, például hasi ultrahangra. Szerencsére mindent rendben találtak az orvosok" - kezdte a %RIPOST%-nak Grófo, aki épp úton volt hazafelé a kórházból, amikor elértük telefonon.

Hogy mit mondott még a gyereknevelésről Grófo, azt megtudhatod a %RIPOST% szerdai lapszámából!

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Savval öntötték le, életveszélyes állapotban van a válogatott focista

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

travelo.hu

Egyre csak nőni és változni fog Balatonföldvár új látványossága

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

„Teljes a család” - Otthonába engedett betekintést Hosszú Katinka

SZTÁRDZSÚSZ

Pánikrohamot kapott Kőgazdag Metta: Ez így nem mehet tovább

SZTÁRDZSÚSZ

Herceg Csabi: „Nem volt szükségem érettségire, az érettséginek lett volna szüksége rám”

SZTÁRDZSÚSZ

Kelemen Anna alázatos szolgája akar lenni egy 21 éves, izmos srác – így reagált a botrányhősnő