RETRO RÁDIÓ

Dundika vallomása Majkáról: Azt mondták, hogy ez nem egészséges

Dundika vallomása Majkáról: Azt mondták, hogy ez nem egészséges
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2019. 03. 03. 12:30

A rapper kedvese egy idõben aggódott azért, hogy elmúlik közöttük az intimitás, de végül rájött, ez nem a megszólításon múlik.

Õszintén vallott Majkával való kapcsolatáról Dundika. A csinos anyuka egy blogbejegyzésben beszélt arról, mennyire félt eleinte attól, hogy szülőkként elmúlik köztük az intimitás.

Főleg akkor kezdett ettől tartani, amikor Majkával a gyerekek kedvéért apának és anyának kezdték szólítani egymást. Még a szüleik is azt mondták, hogy ez egyáltalán nem egészséges.

"Idővel pedig teljesen természetessé vált, hogy néha a gyerek jelenléte nélkül is “Anya” maradtam. Nem is foglalkoztam ezzel az egésszel, mindaddig, amíg bele nem botlottam olyan írásokba, amik óva intettek attól, hogy otthon a szülők apának és anyának szólítsák egymást. Mivel a szakemberek szerint ez a látszólag aprócska nyelvi játék képes mindörökre hazavágni a pár szexualitását. Azt meg ugye mi nem akartuk.

Ráadásul ebben a dologban az anyukáink is egyet értettek, akik szintén azt mondták, hogy ez nem egészséges.

Megijedtem, és megkértem Petit is, hogy ne szólítson úgy többet, hogy anya. Õ meg csak nézett rám furán és kérdőn, hogy miért ne?! Nem tudta, hogy elkezdtem félni, hogy esetleg a kapcsolatunkban megváltozhatnak majd bizonyos dolgok. Leginkább attól tartottam, hogy el fogjuk veszíteni az intimitásunkat. De Peti nem az a típus, aki ilyesmitől megijed, sőt kifejezetten a családot megerősítő kifejezésnek érezte" - írta a Mymirroron Hajni.

Az anyuka végül rájött, hogy nem a megszólításon múlik a kapcsolatuk intimitása: mivel sikerült megőrizniük a tüzet a kapcsolatukban, Hajni ma már büszke rá, hogy kedvese Muternek hívja, ami számára azt jelzi, hogy ő különleges helyet foglal el Majka életében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.