tóth gabi
Erdei Zsolt teljesen kikészült, amikor kislánya egyik pillanatról a másikra eltûnt mellõle a balatoni strandon.
Erdei Zsolt számára minden szülő rémálma vált valóra a minap, amikor kislánya, Gréti eltűnt.
Az Erdei család az egész nyarat a Balatonon tölti, Madár csak hétvégén, munka után látogatja meg őket. Szerencsére ott volt, amikor kislánya elkóborolt. A bokszoló már korábban is emlegette, hogy szükségük lenne egy jó bébiszitterre, de ez az eset végleg megerősítette abban, hogy jobban oda kell figyelni a gyerekekre.
"Réka éppen Vilikével foglalkozott, én pedig pakoltam ki a strandfelszereléseket a táskából, amikor arra eszméltem, hogy túl nagy a csönd. Gréti, aki állandóan mozgásban van és sokat beszél, nem duruzsolt a fülembe. Éreztem, hogy valami nincs rendben. Mire felpillantottam, már nem láttam sehol. Nagyon megijedtem, de megpróbáltam higgadt maradni"
– kezdte Madár, majd további részleteket árult el az ijesztő esetről.
„Nem szóltam Rékának, nem akartam pánikot kelteni. Vettem két mély lélegzetet és már épp elindultam volna valamerre, amikor megpillantottam a strand másik felében egy Grétihez hasonló kislányt. Azonnal utánaindultam. Amikor kiderült, hogy valóban ő az, és nincs veszélyben, megálltam és kicsit távolabbról figyeltem őt. Nem zavartatta magát, elsétált a partig, ahol megállt és játszott egy kicsit, majd egy másik úton visszament az anyjához. Végig szemmel tartottam, és megkönnyebbülve vettem tudomásul, hogy milyen talpraesett. Annak nagyon örülök, hogy Gréti egy pillanatra sem esett pánikba, sőt tud tájékozódni, és amikor keresett minket a tekintetével, teljesen összeszedett volt"
– mondta megkönnyebbülten Erdei Zsolt, akinek ez a helyzet több szempontból is nagyon tanulságos volt.