0°C
11°C

Bátor, Ákos névnapja

RETRO RÁDIÓ

Soron kívül kell döntenie a NAV-nak Gáspár Győző lefoglalt vagyonáról

Soron kívül kell döntenie a NAV-nak Gáspár Győző lefoglalt vagyonáról
Angie
Szerző
Angie
Létrehozva2018. 01. 02. 20:05

Gáspár Gyõzõ egyre közelebb került ahhoz, hogy visszakapja családja vagyontárgyait.

Gáspár Győzőt adócsalással vádolták meg tavaly áprilisban, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) emberei lefoglalták a család vagyontárgyait, többek között 11 kiló aranyat is.

Decemberben aztán beigazolódott, hogy Gáspár Győzőnek is volt igazsága az ügyben, hiszen a legfelsőbb bíróság az ő javára döntött.

Ennek értelmében a NAV-nak le kell állítania a Győzővel szemben indított közigazgatási eljárást, miután a Kúria hatályon kívül helyezte az első fokon eljáró bíróság ítéletét, és új eljárás lefolytatására kötelezte az adóhatóságot.

Ez egyben azt is jelentette, hogy a döntés után 30 napon belül a NAV köteles visszaszolgáltatni az eddig lefoglalt vagyontárgyakat.

Mivel eddig nem történt semmi, Győző legnagyobb örömére az ügyészség megsürgette a dolgot, a NAV újabb felszólítást kapott, hogy soron kívül foglalkozzon a lefoglalás megszüntetése iránti kérelmükkel.

Ripost hírek
Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

A népszerű, bokszoló-influenszer jókat derül a baloldalról hozzá befutó fenyegetéseken, hiszen pontosan tudja, hogy a „kemény legények” csak addig bátrak, amíg négy fal között a klaviatúra előtt ülve ígérnek „irdatlan verést” a harcban edzett sportembernek. Harcsa Norbert most elmondta, mit is gondol a Magyar Pétert messiásként látó fura brigádról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.