Gundel Takács Gábor ma este visszatér! Exkluzív interjú

Gundel Takács Gábor sokáig gondolkodott, mielőtt igent mondott arra, hogy felélesszék az egykori Áll az alku!-t. Végül éppen egy alkudozás eredményeképpen vágott bele a forgatásokba. A műsorvezető elárulta: tőle az alku nem áll távol, családjában is megköti a maga megállapodásait…

%RIPOST%: Első körben nemet mondott a visszatérésre. Miért?

Gundel Takács Gábor: Sokan azt gondolták, hogy a pénzen alkudozunk a TV2-vel, de ez a legkevésbé sem volt így. Nehezen döntöttem, bevallom, először azt gondoltam, hogy jobb, ha nem vállalom a visszatérést. Második nekifutásra azonban újra átbeszéltük a lehetőségeket, és sikerült olyan megállapodást tető alá hoznunk, ami számomra és a TV2 számára is megfelelő. Nincs ebben semmi különös.

Az a fontos, hogy az alku mindenki számára kedvező legyen.

Én szerettem volna bizonyos mértékig megőrizni a függetlenségemet, és ezt elfogadták.

%RIPOST%: Ön vérbeli sportriporter, nem hiányzik majd az élőműsor izgalma?

G.T.G.: A játékmesterség egészen más impulzusokat ad és egészen más gondolkodásmódot kíván, mint egy sportközvetítés, épp ezért jó volt, hogy a forgatások után sportot közvetíthettem, vagy egy foci EB után újra vetélkedőt forgathattam. Bevallom, hiányzik is az életemből az a fajta izgalom, amit az élő közvetítések adtak, és nem is látom, hogy a közeljövőben mikor lesz lehetőségem erre ismét. A sporttól nem tudok elszakadni, fél szemmel most is éppen egy focimeccset nézek, és be van táblázva a napom, mert több olyan közvetítés is van ma, amit látni szeretnék.

%RIPOST%: Inkább a tudás, vagy inkább a szerencse legyen fontos a játékban?

G.T.G.: A tudást igénylő játékok mindig nagyon érdekesek, hiszen magam is tanulok belőlük. Az Áll az alku!-ban ugyan inkább a szerencse játszik szerepet, de mégsem ez a fontos. Minden játékos egyformán kezdi a táskák nyitogatását és játékként fogják fel a dolgot, de ahogy haladunk előre, megjelenik a képernyőn az életük is.

Kiderül, milyen problémákat oldana meg számukra egy nagyobb nyeremény, vagy éppen milyen álmukat válthatnának valóra.

És ezek a döntések már nem a szerencséről szólnak.

%RIPOST%: Három gyermeke van, mindhárman felnőttek. Beteljesítik a hozzájuk fűzött reményeit?

G.T.G.: Az a fontos, hogy a saját álmaikat teljesítsék be. Már a legfiatalabb is tizenkilenc éves, mindhárman próbálgatják a szárnyaikat. Gergő jogi diplomát szerzett, Anna kosarazik és a bölcsészkarra jár, Bence pedig most érettségizett. Mindhárman élik a saját életüket, és igyekeznek elvonatkoztatni attól, hogy az apjukat ismerik a televízióból, a maguk lábán akarnak megállni. Ez így van jól.

%RIPOST%: Több mint 26 éve házasok a feleségével, Ágotával. Most, hogy a gyerekek már nem kötik le önöket, visszataláltak egymáshoz?

G.T.G.:   Ez könnyű volt, mert el sem távolodtunk. Van egy amerikai mondás, miszerint az élet akkor kezdődik, amikor kirepülnek a gyerekek és kimúlik a kutya. Nos, a gyerekek egyre messzebbre repülnek, kutyánk pedig nem volt. De a mi életünk a feleségemmel nem most kezdődik, inkább csak egy kicsit másképpen folytatódik. Mindig is fontosak voltunk egymás számára. Most esténként többet ücsörgünk a teraszon, gyakrabban járunk színházba… Egy házasságban nem az a feladat, hogy visszataláljunk egymáshoz, ha felnőnek a gyerekek, inkább az, hogy el se távolodjunk egymástól. Nekünk ez sikerült.

%RIPOST%: Ez ösztönösen alakult így?

G.T.G.: Részben ösztönösen, részben tudatosan. Mindig figyeltünk arra, hogy legyen egymás számára lopott időnk. Gyakran töltöttünk estéket csak kettesben, és évente elutaztunk együtt két hétre. Így tudtunk nő és férfi maradni egymás számára, és így aztán nem kellett azzal szembesülnünk, hogy a szülői feladatok fogytával két idegenként kerülgetjük egymást a házban.

Én kimondom: a mai napig szerelmes vagyok a feleségembe.

Azt hiszem, ez már nem is fog megváltozni.