Létrehozva: 2017.08.16.

Egy kis porfészekből indulva lett szupersztár Elvis Presley

Már 40 éve nincs köztünk, de máig a világ legnagyobb zenei ikonjának számít Elvis Presley, aki nemcsak forradalmat indított el a szórakoztatóiparban, de megvalósította az igazi amerikai álmot.

Szerző The_Heartbreak_Kid

A Mississippi államban található Tupelót ma sem lehet a fényűzés fővárosának nevezni, de az 1930-as években ez még kevésbé volt rá igaz. Gladys Love és Vernon Presley pedig a helyiek között is a rossz sorsúak közé tartozott, de mégis boldogan várták, hogy megszülessenek az ikreik.

A picik közül azonban csak a másodiknak érkező kisfiú, Elvis maradt életben, aki így a nyomorgó család legnagyobb kincse lett. A szülők keményen dolgoztak és minden munkát elvállaltak, hogy egyetlen gyermeküknek minél több mindent megadhassanak. Ám még arra sem tellett nekik, hogy külön ágyat vegyenek Elvisnek, akinek legnagyobb szórakozása az volt, hogy hallgatta a szomszédságban élő afroamerikai zenészeket.

Már kisgyerekként megmutatkozott a muzikalitása, 7 évesen ötödik lett egy rádiós tehetségkutatón, de igazán csak akkor kezdett el igazán érdeklődni a zene iránt, amikor megkapta első gitárját. Igaz, ő biciklit szeretett volna, de az nem fért bele a szűkös családi költségvetésbe.

Gimnazistaként ő is kénytelen volt beállni dolgozni, hogy megéljenek valahogy, de közben nem feledkezett meg a zenélésről sem. A templomba se azért járt, hogy istenez fohászkodjon, hanem hogy hallgassa a gospelkórust, akiktől sokat merített későbbi karrierje során.

18 évesen minden összekuporgatott pénzét arra költötte, hogy igazi stúdiókörülmények között felénekelhessen két dalt édesanyja születésnapjára. Egy producer pedig ekkor figyelt fel rá, és ezzel kezdetét vette a zenetörténelem új korszaka.

Szerző The_Heartbreak_Kid

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

life.hu

Ezek a legveszélyesebb csillagjegyek

mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

ripost.hu

Exei ajándékával költözött a férjéhez a TV2 sztárja

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

astronet.hu

Húsvéti hosszú hétvégi horoszkóp 2024. március 29-április 1: Csodaszép ünnepek

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Gusztustalan támadás érte Molnár Anikót: „Ezek az emberek egy fillért sem érnek”

SZTÁRDZSÚSZ

Michael Jacksonként térhet vissza Berki Krisztián

SZTÁRDZSÚSZ

Sorsfordító nap: megváltozott Polgár Árpád élete a balesete után

SZTÁRDZSÚSZ

Lemondott a luxusról Kulcsár Edina és G.w.M, ez lehet a következő autójuk

SZTÁRDZSÚSZ

Meglopták Szigligeti Ivettet, a rajongóitól kért segítséget

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

SZTÁRDZSÚSZ

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

SZTÁRDZSÚSZ

„Ez a rész sokkal rosszabb, mint maga a műtéti fájdalom” - a Kőgazdag Fiatalok sztárja a felépüléséről vallott