
Kedden lehallgatott telefonbeszélgetéseinek meghallgatásával folytatódott a népszerû színész pere a bíróságon.
Oszter Sándor tárgyalásán a hangfelvételek meghallgatása során az is kiderült, hogy miért hidegült el ő és felesége, Donatella kapcsolata lányukkal. Alexandra szerintük egy olyan férfival van együtt, aki csak kihasználja.
![]()
„Mindig csak a legjobbat akartam neki, de ez a férfi nem az – nyilatkozta a Blikk napilapnak Oszter Sándor. – Azt sem tudom, eljegyezték-e, mert szóba sem áll velünk. Sokat mond, hogy amikor édesanyja bordatöréssel kórházba került, Alexandra fel sem hívta, csak egy üzenetet küldött neki.”
![]()
Egy másik lehallgatott telefonbeszélgetésből kiderült, hogy Alexandra édesapja alkoholproblémái miatt nem szeretné, hogy unokájával, Axelóval találkozzon. Donatella - aki múlt heti balesete miatt - most diósjenői otthonukban gyógyulgat, megerősítette, hogy egy éve romlott meg kapcsolatuk lányával.
„Bokszoló párja erősen befolyásolja lányomat - mondta a napilapnak Donatella. – Fáj, hogy nem hívott fel a balesetem után, de az még jobban, hogy nem láthatom az unokámat."







