RETRO RÁDIÓ

Kiderült, miért fenyegetik Oszter Sándort

Kiderült, miért fenyegetik Oszter Sándort
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2017. 01. 01. 07:15

Oszter Sándor halálos fenyegetést kapott, melyet összefüggésbe hozott jelenleg is zajló büntetõügyével. Valamit azonban elfelejt!

Oszter Sándor állítása szerint eddig az erdőben érezte magát biztonságban, de amióta megrongálták, és neki címzett üzenettel látták el vadászlesét, már ott is félnie kell. Különösen azután, hogy állítása szerint a napokban meg is támadta őt valaki, akinek a fájára fájt a foga.  Az is sejthető, kitől, vagy éppen kiktől származhatott a

Megdöglesz, te bűnöző csaló!

- üzenet.

A %RIPOST% ugyanis hónapokkal ezelőtt számolt be arról, hogy a súlyos bűncselekménnyel megvádolt színésznek bőven akadnak haragosai Diósjenőn, ahol a birtoka található. Oszter ugyanis egyesek szerint több olyan helyinek is tartozik, akik dolgoztak neki a gazdaságban. Ráadásul évekkel korábban elszámolási vitája akad a kárpótlási jegyek miatt is.

"Az az igazság, hogy nem vagyunk meglepve a hír hallatán, hogy Oszter úr a korábbi, ittasan okozott balesete után újból bajba került. Régen egy igazi úriember volt, mindenkihez volt egy-egy kedves szava, ha a településen járt, de ez már megváltozott. Magának való ember lett. Ráadásul sorra gyűjti a haragosait is.

Évekkel ezelőtt egyszer már beszélték itt Diósjenőn, hogy megkárosított egy idős és nehéz sorban élő házaspárt a kárpótlási jegyekkel, de azt hittük is, meg nem is

- mondta  még októberben a színész egyik szomszédja, aki hozzátette:

"Az én uram is dolgozott ott, és neki is akadtak gondjai."

 


 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.