RETRO RÁDIÓ

Sztárok, akik kiteregették a szennyest

Sztárok, akik kiteregették a szennyest
Buster
Szerző
Buster
Létrehozva2016. 12. 05. 09:40

Minden családban elõfordulnak kisebb-nagyobb konfliktusok, ez az ismert embereknél sincs másként. Az utóbbi években három hírességnél is kiesett a csontváz a szekrénybõl.

A családját senki sem választhatja meg, és bizony van úgy, hogy a vérségi kötelék nem is elég egymás elviseléséhez...

A Ripost napilap hétfői száma csokorba szedte a leghangosabb perpatvarokat.

Weisz Fanni

Nemrég derült ki, hogy Weisz Fanni hónapok óta nem áll szóba a rokonaival, barátaival. Először a lány édesanyja, később a nagymamája is hangot adott az aggodalmának: az idős asszony szerint Fannit megtéveszti és birtokolja a párja, aki, elmondása szerint, ellenőrzi a lány levelezéseit és a telefonját. Fanni az ügy kapcsán elmondta, csalódott a nagymamájában, és tagadta, hogy bármiben is megváltozott volna.

Hajdú Péter

Az Esti Frizbi házigazdájának híresen rossz a viszonya az édesapjával. Évek óta szóba sem állnak egymással. Az édesapa szerint a vita a pénz miatt robbant ki. József éveken át segítette fiát, fizette a tanulmányait, telket vett neki. Hajdú Péter azonban azt állította, hogy sokkal inkább ő volt az, aki segítette az édesapját. Hajdú József és fia nem tartják a kapcsolatot: a férfi a kisebbik unokáját, Dávidkát sem látta soha.  A műsorvezető-producer a könyvében leírtakon kívül nem beszél az édesapjáról.

Bangó Margit

Szomorú történet árnyékolja be a Kossuth-díjas énekesnő múltját és jelenét. Lánya, Marika még fiatalkorában beleszeretett Bangó Margit férjébe, Elemérbe.  A szerelmi háromszög vége az lett, hogy a férfi és az énekesnő elváltak, Elemér pedig feleségül vette Margit lányát. Több gyermekük is született, közülük viszont csak Emilio felesége, Tina az, aki igazán törődik a nagymamájával. Olyannyira, hogy amikor az édesanyja és Margit között elmérgesedett a viszony, nyílt levélben tálalt ki a szüleiről, akik szerinte évek óta csak a hatalmas örökségre pályáznak.

Tóth Vera és húga, Gabi

A két énekesnő évekig nem állt szóba egymással, a vita pedig mindkettőjük állítása szerint a zene miatt robbant ki. Tóth Vera egy ideig szeretett volna egyedül fellépni, ebből pedig akkora perpatvar keveredett, hogy sokáig szóba sem álltak egymással. Végül egy karácsonyi eseményen történt meg a könnyes összeborulás, azóta pedig annyira jóban vannak, hogy nemcsak testvérként és barátként tekintenek egymásra, de rendszeresen vállalnak fellépéseket is együtt.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.