
Angelina és Brad harca eldõlni látszik.
Angelina Jolie a sajtósán keresztül kiadott egy hivatalos közleményt, melyben azt áll, hogy bő egy héttel ezelőtt megegyeztek Brad Pitt-tel a gyerekek elhelyezése kapcsán. Ennek értelmében a gyerekek Angelinánál maradnak, Brad pedig meghatározott napokon, egy pszichológus kíséretében láthatja őket. Vagyis marad minden úgy, ahogy eddig.
![]()
Ennek alaposan ellentmond, hogy a hétvégén Brad benyújtotta a saját kérelmét a bíróságra. Ebben az áll, hogy a színész közös gyerekfelügyeletet szeretne. Jolie ügyvédei viszont azonnal reagáltak, hogy nem hajlandóak erről egyezkedni.
![]()
Történt mindez napokkal azt követően, hogy Angelináék szerint megszületett az egyezség. Vagyis ismételten hazudnak, ahogy Brad agresszív viselkedésével kapcsolatban is.







