0°C
11°C

Bátor, Ákos névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szűcs Judith meglepő vallomást tett

Szűcs Judith meglepő vallomást tett
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 11. 19. 16:48

A változókort szinte minden nõ kudarcként éli meg, sokszor nõiességük elvesztését látják benne, amely megkeseríti életüket.

Szűcs Judith életében a vártnál korábban érkezett el ez az időszak,  a klimax jelei már 40 éves korában jelentkeztek nála. Mint kiderült, ez stresszes életmódja miatt történt, ugyanis ebben az időszakban vált el férjétől.

Ha valaki megkérdezte, hogy vagyok, rögtön elsírtam magam. Szomorúság áradt belőlem, fogalmam sem volt, hogyan fogok talpra állni

- mondta az énekesnő a Story magazinban, majd hozzátette, a legjobban a hőhullámok zavarták, hisz fellépései alkalmával többször kellett púdereznie magát, ami nagyon kellemetlen volt.

"Annyira kínlódtam, hogy valamit tennem kellett. Az orvos tanácsolta, hogy kezdjek hormont szedni. Azóta nem szenvedek olyan tünetektől, amelyek a változókort jellemzik" - így Judith.

Az énekesnő úgy érzi, élete végéig ilyen készítményt fog szedni. Ugyanakkor nem szeretne senkit rábeszélni erre. Úgy gondolja, ha akkoriban lett volna egy megértő párja, az ő esete is máshogy alakul.

Sosem szégyellte a korát - nem titkolja, hogy 63 éves múlt. Kirobbanó formája mellett végre harmonikus párkapcsolatban él.

Ugyanúgy koncertezem, mint régen, és tele vagyok tervekkel. A vőlegényem szeret, és boldog vagyok

- tette hozzá.

Ripost hírek
Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

Harcsa Norbert: a baloldali szavazók a messiásukat két évvel ezelőtt még keresztre feszítették volna

A népszerű, bokszoló-influenszer jókat derül a baloldalról hozzá befutó fenyegetéseken, hiszen pontosan tudja, hogy a „kemény legények” csak addig bátrak, amíg négy fal között a klaviatúra előtt ülve ígérnek „irdatlan verést” a harcban edzett sportembernek. Harcsa Norbert most elmondta, mit is gondol a Magyar Pétert messiásként látó fura brigádról.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.