Létrehozva: 2016.11.14.

Nagy a baj: Édesanyja aggódik az eltűnt Weisz Fanniért

Hiába keresték a csinos fotómodellt, elérhetetlennek tûnik. Bár párja nyilatkozott, az elmondottak mégis aggodalomra adnak okot.

Egy ártatlan interjút szeretett volna összehozni a Bors. Ötletük mégis balul sült el. Igazi családi drámába pottyantak. Feltűnt ugyanis a napilapnak, az utóbbi időben alig látják a nyilvánosság előtt Weisz Fannit. Ezért is próbálták elérni a csinos műsorvezetőt és az édesanyját is, ám egyikőjük telefonszáma sem működött. Végül sikerült Fanni párjának, Péternek az elérhetőségére bukkanniuk, aki eleinte még örült a megkeresésnek. Később azonban furcsa fordulatot vett az egyeztetés.

"Persze, ezt tolmácsolom a Fanni felé. Én végül is a füle vagyok, ő majd eldönti, hogy mit szeretne, hogy szeretne. Összességében nyitottak vagyunk mindenre, megbeszéljük" - mondta Péter, akit arról az örömhírről is tájékoztattak, idő közben az édesanya is visszajelzett a megbeszélt találkozóval kapcsolatban.

"Ja, hogy az anyukájával is?" – kérdezett vissza a férfi meglepetten, miközben még a hangszíne is megváltozott:

Na, most isten igazából mi külön utakon járunk Fanni édesanyjával kapcsolatban…

"Mert jelen pillanatban nincs úgy Fanni, nincs úgy, olyan száz százalékos... Mindegy, ez rájuk tartozik, én ezt nem tudom.

Most úgy külön, külön, külön próbálkoznak…

"Ezt majd ők. Én nem mondok semmit, jót, rosszat, semmit… Ez van. Aztán majd meglátjuk" - hebegett-habogott Péter, aki zavarában inkább lemondta a megbeszélt találkozót.

A történtek után a Bors Fanni anyukájához fordult, hogy pontot tehessen a zavaros ügy végére. Arról kérdezték, tényleg rossz-e viszonya a lányával, és, ha igen, mi vezetett el idáig. Ágnes azonban tömören, kimérten válaszolt.

Örömmel mondtam igent erre a közös interjúra, hiszen amióta párkapcsolatban él Fanni, én is csak ritkán látom őt, ritkán érem el.

A napilap felkereste a csinos műsorvezető ismerőseit is, akik mind egy véleményen voltak. Jó ideje nem tartják a kapcsolatot Fannival, de nem önszántukból.

"Amióta pasija van, nem beszéltünk, hiába kerestem, üzentem neki, sosem válaszolt. Remélem, jól van" - mondta egyikőjük.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

"Olyan nagy már" - Kulcsár Edina megmutatta ritkán látott kislányát