RETRO RÁDIÓ

Meghalt a gyönyörű magyar színésznő

Meghalt a gyönyörű magyar színésznő
BE
Szerző
BE
Létrehozva2016. 10. 25. 18:16

Az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga örökre kihunyt.

Életének 89. évében, hosszú betegség után meghalt Bara Margit Kossuth- és Balázs Béla-díjas színésznő, az 1950-1960-as évek egyik legnagyobb magyar filmcsillaga

– erősítette meg a lapinformációkat családja. Legutóbbi művészi kitüntetését a 42. Magyar Filmszemlén kapta: életműdíjjal tüntették ki a már 2005 óta nagybeteg művésznőt.

Bara Margit 1928-ban született Kolozsváron. Középiskolás korában statisztának jelentkezett a Kolozsvári Magyar Színházba, ahol 1945-től tíz éven át játszott, miközben egy évet elvégzett a Színművészeti Akadémián.

Kolozsvárott ismerte meg első férjét, Halász Gézát is, vele települt át Magyarországra 1955-ben. Az itthon akkor még ismeretlen, gyönyörű színésznőt már érkezése napján próbafelvételre hívták: Ranódy László neki adta a Szakadék női főszerepét.

Karrierje fénysebességgel ívelt felfelé: az ezt követő bő egy évtized alatt huszonhat filmben játszott, többnyire főszerepet. Az országos népszerűséget második filmje, a Bakaruhában hozta meg számára, amelyben Darvas Iván partnereként játszhatott.

A rosszindulat azonban utolérte a szép és sikeres színésznőt…

A csúcson volt, amikor 1964-ben nevét belekeverték az úgynevezett Onódy-ügybe. Elterjedt a pletyka, hogy vidéki vadászházakban vad orgiák zajlottak, és a szóbeszéd "rá osztotta" a női főszerepet – emlékeztet az MTI. Az utcán utána kiabáltak, obszcén telefonokat, gyalázkodó névtelen leveleket kapott. Hiába próbált védekezni a rágalmak ellen, a Nemzeti Színházból az utcára tették, a kollégák, barátok elfordultak tőle, pályafutása harminchat évesen derékba tört.

Első férje korábban öngyilkos lett. Ebben a légkörben megváltással ért fel számára, amikor második férjével, az olimpiai bajnok vízilabdázó, ekkor már edzőként dolgozó Gyarmati Dezsővel és kislányukkal, Eszterrel 1970-ben Kolumbiába utazhatott, ahol Gyarmati a válogatottat irányította.

1978-ban vonult végleg vissza. Bár később több szerepajánlattal is megkeresték, egyiket sem érezte visszautasíthatatlannak, inkább a családjának élt. Unokája, Szilágyi Liliána ifjúsági olimpiai és Európa-bajnok úszó.

Művészetét 1967-ben Balázs Béla-díjjal ismerték el, 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2002-ben megkapta a Kossuth-díjat is.

Halálával pótolhatatlan veszteség érte a színészvilágot és a magyar kultúrát - olvasható Tarlós István, Budapest főpolgármestere MTI-hez eljutatott közleményében, amely szerint a kiemelkedő színészi teljesítményéért és példamutató erkölcsi helytállásáért 2012-ben Budapest díszpolgára címmel kitüntetett művészt a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.