Létrehozva: 2016.10.21.

Havas kamerák előtt osztotta ki Hajdú Pétert

Kemény leckét kapott Hajdú Péter. A leckéztetõ pedig az a Havas Henrik volt, akitõl még a legtapasztaltabb riportereknek is inukba száll a bátorságuk...

Hajdú Péter ugyanakkor becsülettel állta a sarat az Esti Frizbi felvételén, miközben Havas Henrik egyetlen pillanatra sem lazított a satun. A szerdai forgatáson szinte tapintható volt a feszültség, hiszen a Tanár úr vállalkozott arra, hogy elmondja őszinte véleményét ATV-s kollégájáról.

Mint ismeretes, Havas nem éppen hízelgően nyilatkozott Péterről nemrégiben, amikor nem csak műsorvezetői és riporteri képességeit, vonta kétségbe, de azt is kijelentette, hogy nem ért a nőkhöz.

"Péter, nekem veled személy szerint az égvilágon semmi bajom, de én veled kapcsolatban mindig abból indulok ki, amiket a bulvárnak nyilatkozol. Nemrég telesírtad az egyik lapot, hogy egyszer elhagyott egy barátnőd, aki miatt zokogtál, máskor arról beszéltél, hogy minden nőt megkapsz…

Az én megfigyelésem az, hogy aki ilyeneket nyilatkozik, az vagy látens homoszexuális, vagy valamit kompenzál

- lendült mindjárt támadásba Havas, aki ezután szakmai okításba kezdett.

"Te magad mondtad, hogyha a Showtime nem jön össze, végiggondolod, hogy folytassad-e a dolgot. Hát az a baj, hogy döntöttél. Szerintem nagyon jó producer lennél. Az a baj veled, hogy olyan hülyén nézel. A kamera előtt élni kell, te pedig nem tudsz gesztikulálni. Az az út, amin te jársz, a szakadékba vezet…”- osztotta Hajdú Pétert saját műsorának felvételén Havas Henrik. A műsorvezető azonban nem hagyta magát, és kemény kérdésekkel bombázta a Tanár urat.

A Havas kontra Hajdú adok-kapok részleteit érdemes lesz követni. Mi csak a felszínt kapargattuk, hiszen a Tanár úr több ismert emberről is leszedi a keresztvizet szakmailag.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Top 10 csúnya autók, avagy az autótervezés mélypontjai

origo.hu

Kiderült az igazság Kucsera Gábor és Tápai Szabina házasságáról

metropol.hu

Óriási meglepetés érheti Szoboszlait: kiderült, ki lehet a Liverpool új edzője

magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

Mindenki Orbán Viktor után rohant a hetedik emeletre

origo.hu

Kiderült, ki Árpa Attila barátnője

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A markáns lehűlés csak a kezdet volt: még rosszabb, ami jön!

magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Janicsák Veca meglepő titkot árult el: "elvesztette az intimitását"

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Metta felfedte: ezért tűnt el a közösségi médiából

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Aleksandra elárverezi egyik kedvenc luxusholmiját

SZTÁRDZSÚSZ

Ezt nem gondoltad volna: ilyen ajándékokat kapott Schobert Norbi a családjától!

SZTÁRDZSÚSZ

Nagy Ő Virág megmutatta a pasiknak, hol a helyük

SZTÁRDZSÚSZ

Horváth Éva választás elé állította az embereket, lehetetlen dönteni