RETRO RÁDIÓ

Van, ahol már elváltak Brangelináék

Van, ahol már elváltak Brangelináék
SZB
Szerző
SZB
Létrehozva2016. 09. 22. 12:00

A Madame Tussaud panoptikuma azonnal reagált a sztárpár válására, és átrendezték a színészek szobrait. A rajongók szíve romokban.

Eddig érthető módon egymás mellett álltak Angelina Jolie és Brad Pitt viaszszobrai a londoni Madame Tussaud-ban, de a panoptikum munkatársai villámgyorsan reagáltak a válásukra. Az új helyzetnek megfelelően elhúzták egymás mellől a két szobrot.


A múzeum a Twitteren osztotta meg, hogy Jolie és Pitt náluk már nem alkotnak egy párt, sőt egy másik figura is került közéjük, aki, úgy tűnik, nem más, mint Robert Pattinson brit színész. Az rejtély, miért pont őt tették oda.


"Túl hamar, túlságosan hamar” – írta az egyik kommentelő. A másik arra panaszkodott: "De a válást még ki sem mondták.”

A pár a Mr és Mrs Smith forgatásán szeretett egymásba 2004-ben, amikor Brad Pitt még Jennifer Aniston férje volt. Egy évvel később jelentek meg csak először a nyilvánosság előtt, azóta együtt vannak, de csak 2014-ben kötöttek házasságot. Hat gyermeket neveltek: a 15 éves Maddoxot, a 12 éves Paxet, a 11 éves Zaharát, a 10 éves Shiloh-t, és az ikreket, Knoxot és Viviennet, akik 8 évesek. Utóbbi három a vér szerinti gyermekük, a többi adoptált.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.