RETRO RÁDIÓ

Nagy a baj: Ismét kórházi ápolásra szorul a tönkrement Rékasi

Nagy a baj: Ismét kórházi ápolásra szorul a tönkrement Rékasi
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2016. 09. 16. 07:55

Hiába várták vissza a színpadra, hiába reménykedett, hogy a tizenhat havi testi és lelki pokoljárás után végre megoldódhatnak az anyagi gondjai. Reménye meghiúsult: súlyos fertõzéssel került ismét a kórház falai közé.

A színész rendszeresen járt kontrollra, pár hete tökéletes értékeket mutattak a leletei. Nem gondolta, hogy baj lehet.

"Egyáltalán nem számítottam rá, hogy a friss vérképem három különböző baktériumot is kimutat. Az életem lett a tét. De nem először."

És igen, volt olyan, amikor azt éreztem, nincs értelme tovább csinálni, nem akarok már élni! Véget akartam vetni az egésznek.

– ismerte el a Bestnek Rékasi Károly, hogy az öngyilkosság gondolata is átfutott a fején. Nem tagadja, a döbbenetes mélypontból egy krízisterapeuta segítségével kászálódott ki.

"Nem szégyellem, voltam olyan mélyen, hogy nem akartam a szeretteimnek, senkinek a terhére lenni. Ekkor kellett a szakember. Miatta voltam képes eljutni oda, hogy keressek magamnak örömforrást más területen, így találtam vissza például a szinkronizáláshoz.”

Rékasi, ha nem is naponta, de hetente néhányszor az infúzióadagok között pár órára kimenőt kap, ilyenkor szinkronizálni megy. Egy új dologba is belevágott: számítógépes játékokhoz kölcsönzi a hangját. Azt mondja, ezt sosem vállalta volna, ha nem a fia tanulása lenne a tét. A színész teljesen tönkrement anyagilag a balesete óta, már tartalékai is elfogytak.

"A pénztárcám jelentősen megvékonyodott, de a fiam ennek nem láthatja a kárát.”

Az összeomlás szélén áll. Kiszolgáltatottsága iszonyúan megviseli lelkileg.

"Már a mentális és a mindennapi létfenntartás a tét. El kell fogadnom: jelenleg megnyomorodva nem vagyok alkalmazható a színházban. Mégis dolgoznom kell, különben nem tudok előrelépni, és nem vagyok önmagam számára sem elfogadható, teljes értékű ember.

A túlélésemhez kell, hogy dolgozni képes férfiembernek érezzem magam.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.