RETRO RÁDIÓ

Brad Pitt hónapokig nem is láthatja gyerekeit

Brad Pitt hónapokig nem is láthatja gyerekeit
The_M
Szerző
The_M
Létrehozva2016. 09. 27. 11:00

Valószínûleg a válás lezárultáig egy másodpercet sem tölthet hat gyereke közelében a színész, mert Angelina azt csinál, amit akar.

Brad Pitt már hosszú napok óta padlón van, mióta felesége, Angelina Jolie elhagyta és lejáratókampányt folytat ellene. De igazán csak az a hír törte össze, hogy még hónapokig nem láthatja gyerekeit.

Angelina ugyanis nem hajlandó vele szóba állni, sőt még a telefonszámát is blokkolta, így sem ő, sem a gyerekek nem látják, ha telefonon próbál kapcsolatot teremteni. Jolie mellé egy valóságos erődbe költözött otthonról a csemetékkel, ahol testőrök vigyáznak rájuk, Brad pedig a környékre sem mehet.

Az Oscar-díjas színész-rendezőnek minden joga meg is van, hogy elszeparálja a hat gyereket az apjuktól, hiszen Bradet az FBI vizsgálja, mert Angie szerint agresszívan lépett fel legnagyobb fiukkal, Maddox-szal szemben. Ez a nyomozás még hetekig eltarthat, és ezalatt Pitt semmit sem tehet, hogy apai jogkörét gyakorolhassa.

De az sem kizárt, hogy hónapok is eltelhetnek, mire ismét a gyerekek közelébe mehet. A gyerekvédelmis vizsgálat eredményétől függetlenül, a válás kimondásáig megteheti Angelina, hogy elzárja a fiatalokat. Ha pedig a bíróság indokoltnak látja a láthatás megvonását, akkor tizenhat éves korukig egyik gyerek sem tarthatja a kapcsolatot az apjukkal.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.